Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Police.hu

Megkéselte vitapartnerét – a holttest több mint egy hónapig szőnyegbe csavarva feküdt a lakásban

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy késsel leszúrta ismerősét, majd egy szőnyegbe csavarta a holttestet, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban.

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a 61 éves pécsi férfi ellen, aki 2018 októberében egy késsel leszúrta ismerősét. A rendőrségre 2018. november 24-én kora este érkezett bejelentés arról, hogy holttest van egy pécsi lakásban – írja a Police.hu.

A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján a rendőrök megállapították, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.

A rendőrök az ügy vizsgálata során megállapították, hogy a férfi 2018. október 22-én délután otthonában összeveszett ismerősével, majd egy késsel megsebesítette vitapartnerét, aki életét vesztette.

Ezt követően a holttestet egy szőnyegbe csavarta, amely ezután több mint egy hónapig feküdt a lakásban.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Pécsi Járásbíróság november 27-én elrendelt. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×