Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Bérkiegészítéssel segítik a legalább egy éve nem dolgozók elhelyezkedését

A minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak a cégek, ha súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalót vesznek fel.

A kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikusabb és egyszerűbb támogatási rendszerrel segít elő - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hozzátette, az új rendelkezések lehetőséget teremtenek arra is, hogy az állam a csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében három hónapig átvállalja a foglalkoztatottak bérének felét.

A márciustól hatályos törvényi és kapcsolódó, kormányrendeleti szintű előírások szerint a hátrányos helyzetű munkavállalók - akik hat hónapja nem állnak alkalmazásban vagy 15-24 év közöttiek, esetleg 50 év felettiek - munkába állását az elérhető támogatások mellett munkaerő-piaci szolgáltatások - köztük tanácsadás - is segíti. Az állami foglalkoztatási szerv és az álláskereső közösen személyre szabott egyéni cselekvési tervet készítenek a mielőbbi elhelyezkedés érdekében. Az egyéni képességeket, kompetenciákat figyelembe véve beazonosítják az álláskereső céljait, az azok eléréséhez igénybe vehető szolgáltatásokat és támogatási lehetőségeket.

A súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók - akik 12 vagy 24 hónapja nem állnak alkalmazásban - elhelyezkedésénél hat hónapig járó bérkiegészítést is kaphatnak. Ha foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek, a minimálbér 30 százalékával megegyező összeghez, jelenleg havi több mint 50 ezer forinthoz juthatnak. A munkaadó is támogatásban részesül, ha súlyosan hátrányos helyzetű személyt alkalmaz, a jogviszony első négy hónapjára a munkavállaló bérének felét megtéríti az állami foglalkoztatási szerv.

A csoportos létszámleépítés elkerülése érdekében a foglalkoztató részére három hónapon keresztül nyújtható támogatás a foglalkoztatottak bérének feléig. Ennek egy személyre eső összege nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér másfélszeresét. A támogatott munkaadónak többek között vállalnia kell, hogy a kérelem benyújtásakor fennálló statisztikai állományi létszámát fenntartja. Munkavállalói jogviszonyát közös megegyezéssel vagy felmondással nem szüntetheti meg a támogatási időszakot követő három hónapban sem. Tovább csökken a támogatások adminisztrációs terhe is, az igényléshez mindössze egy egyoldalas kérelmet kell kitölteni.

A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatók működését az állami foglalkoztatási szerv által elérhetővé tett szakmai anyagok és módszertani segédletek könnyítik meg. A támogatások, szolgáltatások a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál érhetők el - olvasható az ITM közleményében.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×