Infostart.hu
eur:
386.83
usd:
332.1
bux:
119730.99
2026. január 14. szerda Bódog
Márki-Zay Péter (függyetlen) polgármester a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén a városháza dísztermében 2018. március 19-én.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Márki-Zay Péter: 85 körzetben már indokolt az előválasztás megtartása

Mind a 106 körzetben szükség van az előválasztásra – jelentette ki a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke, aki maga is indulna a Csongrád-Csanád megyei 4-es számú, Hódmezővásárhely-Makó központú választókörzetben.

A Hódmezővásárhely polgármesteri posztját is betöltő politikus online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az előválasztás az egyetlen eszköz a választók aktivizálására, a jelöltek bemutatására, ismertségük növelésére, a hiteles ellenzéki induló kiválasztására. Hozzátette: enélkül lényegesen nehezebb lenne a Fidesz legyőzése az egyéni választókörzetekben.

Márki-Zay Péter közölte, 65 körzetben már döntés született arról, hogy a szervezet melyik – nagy többségében civil – jelöltet támogatja.

Az MMM információi szerint 85 körzetben már több jelölt jelezte indulási szándékát, így ezekben indokolt az előválasztás megtartása – mondta a politikus.

Márki-Zay Péter álláspontja szerint 2022-ben a Fidesz-KDNP, illetve az ellenzék közös jelöltjén kívül másnak nem lesz esélye győzelemre, és a pártlistán való bejutáshoz szükséges 5 százalékot sem szerzi meg más szervezet. Ezért ha valaki az előválasztás megnyerése nélkül egyéni jelöltként indul vagy listát állít anélkül kockáztatja a Fidesz legyőzését, hogy abból mandátuma származna – mondta.

Az elnök ezért stratégiai kérdésnek tartja, hogy senkit ne zárjanak ki az előválasztásból, és ne gördítsenek akadályt a civil jelöltek indulása elé, annak érdekében, hogy minden indulni szándékozó először ezen mérettesse meg magát, s ne a 2022-es választásokon.

Márki-Zay Péter 16 körzetben bemutatta az MMM által az előválasztáson támogatott jelölteket:

  • Budapest, 6-os körzet: Csordás Anett, a C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület támogatottja
  • Budapest, 13-as körzet: Vajda Zoltán önkormányzati képviselő
  • Bács-Kiskun megye 6-os, bajai központú választókörzet: Preininger Rozália önkormányzati képviselő és Sörös Gergely alpolgármester indulása mellett egyaránt kiáll a szervezet
  • Baranya megye 1-es, pécsi körzet: Mellár Tamás jelenlegi országgyűlési képviselő
  • Baranya megye 4-es, szigetvári körzet: Alpár György drávaszerdahelyi polgármester
  • Csongrád-Csanád megye, 3-as, szentesi körzet: Mészáros Gábor korábbi kisteleki jegyző
  • Csongrád-Csanád megye, 4-es körzet: Márki-Zay Péter azt mondta, amennyiben nem lesz más olyan jelölt, aki érdemi kihívója lehet Lázár Jánosnak, maga vállalja az indulást
  • Fejér megyei 3-as, bicskei körzet: ifj. Bogdán János roma politikus
  • Fejér megye, 5-ös, sárbogárdi körzet: Gottlóz Tibor, az MMM koordinátora
  • Győr-Sopron megye 1-es körzet: Urbán Tibor helyi vállalkozó
  • Győr-Sopron megye, 5-ös, mosonmagyaróvári körzet: Szabó Miklós korábbi MDF polgármester
  • Komárom-Esztergom 3-as, komáromi körzet: Lakatos Béla, Ács korábbi polgármestere
  • Pest megyei 2-es, budaörsi körzet: (indulása esetén) Szél Bernadett országgyűlési képviselő
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 1-es, nyíregyházi körzet: Lövei Csaba helyi önkormányzati képviselő
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2-es, tiszavasvári körzet: Kiss Krisztián helyi képviselő
  • Zala megye 2-es, keszthelyi körzet: Molnár Tibor önkormányzati képviselő
Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×