Infostart.hu
eur:
353.6
usd:
305.72
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23. Az égő házban a tűzoltók egy holttestet találtak.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Nem a régi rend áll vissza a Ráday utcai gyújtogatás után

A tavalyi tűz a felújítás miatt most súlyos forintmilliárdokat is felemészt, 2022-re fejezik be a tömbrehabilitációt.

2022 június végén fejezik be a Ráday utcai kollégium felújítását, amely még tavaly februárban égett le. A beruházás 6,5 milliárd forintba kerül - mondta az InfoRádiónak a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, Veres Sándor.

"Elkezdődött az újjáépítés, ami azt jelenti, hogy a sérülés után először bontanunk kellett.

A vizsgálatok kimutatták, hogy statikailag úgy megsérült az épület, hogy le kellett bontani."

Először magát a kollégiumépületet kellett a földdel egyenlővé tenni, de más területeket is részben, a munka egésze érinti tehát a Markusovszky teret és a Köztelek utcát is, mindenütt olyan ingatlanoknak kell majd állniuk, amelyek megfelelő biztonsági színvonalúak.

Az újjáépítés első szakaszában készül egy teremgarázs, egy raktár és a kollégium teljesen új épületszárnya. Ezt követi a Köztelek utcai és Ráday utcai rész felújítása.

2022-ben már oktatás és kollégiumi élet lesz itt.

Nagyban megnöveli a költségeket, hogy számos helyen tűzveszélyes kialakításokat kell megszüntetni, például a Ráday utcai épület fölött eddig egy olyan, fémrácsos tartószerkezet állt, ami rövid időn belül kilágyulna és beszakadna. Tartószerkezeti munkákra és szigetelésre is sor kerül majd a kivitelezés során.

Mint ismert, a Ráday utcai háztömbben azután keletkezett tűz 2019. januárjában, hogy - az ügyészségi iratok szerint - 15-16 éves fiatalok felgyújtottak egy matracot, viccből. Az ügyészség börtönbüntetést javasol a fiatalok esetében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×