Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
318.64
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke beszél a szövetség éves közgyűlésén a telki edzőközpontban 2019. május 10-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

A világ egyik legjobbjává tenné Csányi Sándor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet

Palkovics László kérésére vállalta el az egyetem kuratóriumának vezetését a bankvezető.

A Szent István Egyetem átalakulásával február 1-jén létrejövő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hosszú távon legalább 13 ezer hallgatóra számít - mondta az új felsőoktatási intézmény kuratóriumának elnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kedden.

Csányi Sándor a kuratórium bemutatkozó online sajtótájékoztatóján közölte: most 14 ezer hallgató tanul öt campuson, több mint ötven telephelyen. Kiemelte a mezőgazdaság jelentőségét, de megjegyezte, hogy az egyetemnek pedagógiai és művészeti képzései is vannak.

Az intézmény mindegyik kara egyformán fontos - hangoztatta. Úgy fogalmazott: nemcsak kiváló agrárszakembereket akarnak képezni, hanem olyan értelmiségieket is, akik a vidéki élet bástyái lehetnek.

Emlékeztetett arra, hogy

az innovációs és technológiai miniszter felkérésére vezeti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumát.

A cél, hogy az új felsőoktatási intézmény az egyik legjobbá váljon Magyarországon, majd a világon - hangoztatta Csányi Sándor, aki azt mondta, hogy átláthatóságra törekednek.

Nagy István agrárminiszter, kuratóriumi tag kijelentette, hogy az integrált egyetem a magyar mezőgazdaság és vidék megújulásának záloga. Szolgálja az élelmiszeripar versenyképességének növelését és a vidék megmaradását. Egy új generáció felnevelését, amely élére áll ezeknek a folyamatoknak - mondta.

Véleménye szerint a 21. század felmerülő problémáira nincs tisztán agrárszakmai válasz. Multidiszciplináris ismeretekre van szükség, informatikai, műszaki, élettudományi kihívásokra egyaránt választ kell adni - mondta.

A magyar élelmiszeripar fellendüléséhez jól képzett fiatal szakemberek szükségesek - tette hozzá, a mezőgazdaság jövője szempontjából alapvető fontosságúnak nevezve, hogy az "agrár-nemzedékváltás" gördülékenyebb legyen.

Az agrárium tradicionális képe sajnos jelenleg nem biztosít vonzó karrierlehetőséget az ifjúságnak, komoly kihívás inspirálni ezt a generációt - hangoztatta Nagy István.

A miniszter szerint fontos az integráció, mivel az agrár-felsőoktatás korábban nem volt hatékony: a széttöredezett rendszerben sok egyetem kínált sok, kis létszámú képzést. Nagy István mérföldkőnek nevezte az egyetem modellváltását, az új struktúra nagyobb mozgásteret biztosít az intézménynek - vélekedett.

Lázár János miniszterelnöki biztos, kuratóriumi tag azt mondta,

az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy Magyarország nem kicsi, le kell számolni azzal a mentalitással, amely ezt sugallja.

Hozzátette: az sem igaz, hogy Magyarország nem gazdag nyersanyagban, ugyanis nagyon sok édesvíz és jól termő föld áll itt rendelkezésre. Az ebben rejlő lehetőséget a magyarok nem tudták kiaknázni az elmúlt száz évben. Habár tíz év alatt a kormány nem tudta megváltoztatni a múltat, a jövőt megalapozta - jelentette ki Lázár János. Megjegyezte, hogy a szuverenitásra törekszenek több területen.

Közölte: a kormány kötelessége a magyar családok gyarapítása, annak biztosítása, hogy a magyarok munkájából a magyarok húzzanak hasznot.

Európa egyik legjobb agráregyetemét akarják létrehozni - hangoztatta Lázár János.

Gyuricza Csaba megbízott rektor azt mondta, hogy

ekkora integráció ilyen gyorsan nem történt korábban a felsőoktatásban.

Új fejezet indul az egyetem életében - jelentette ki, megjegyezve, ez az év elsősorban az új szervezeti felépítés véglegesítéséről szól majd.

Stratégiai cél, hogy az egyetem előrébb jusson a nemzetközi rangsorokban, ennek eléréséért intenzíven fognak dolgozni - mondta Gyuricza Csaba.

A sajtótájékoztatón a kuratórium további két tagja is felszólalt, ők mindketten a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai: Bedő Zoltán, valamint Horn Péter rector emeritus.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×