Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
320.57
bux:
144139.87
2026. július 23. csütörtök Lenke
Munkás az M0-s autóút átépítés alatt álló szakaszán, a Deák Ferenc hídnál 2019. március 5-én. Április elején megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása, az 1-es főút és az M5-ös sztráda közötti szakaszon új forgalmi rend lép életbe.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Bérminimum: három és fél százalékpont az álláspontok között

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülésén a kormányzati oldalt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára képviselte.

A keddi egyeztetést követően Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke elmondta, a munkaadók a gazdasági realitás talaján álló jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emelésről tudnak megállapodni. Kifejtette, az idei és jövő évet nézve a kormány előrejelzései alapján a két év alatt a GDP mintegy 3 százalékkal, a vállalatok termelékenysége 1,5 százalékkal csökken.

A munkaadók 2021 január elsejétől 3 százalékos minimálbér- és ugyanekkora mértékű garantált bérminimum-emelésben hajlandók megegyezni, ezzel lehetne kompenzálni a kormány jövő évre jelzett inflációját. Jelezte, ha a munkáltatói járulék az év során csökkenne, abban partnerek lennének, hogy ez automatikusan további minimálbéremelést jelentsen.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke elmondta, a keddi egyeztetésen

a munkavállalói oldal tartotta a 6,5 százalékos béremelési javaslatát 2021. január elsejétől.

Ugyanakkor kétlépcsős emelésben gondolkodnak, olyan konstrukcióban próbálnak megállapodni, amelynek lényege, hogy automatizmussal, úgynevezett bérindexálással korrigálják a minimálbért az infláció és az összevont bruttó hozzáadott érték növekedési mutatóival az év második felében visszamenőlegesen.

Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint

Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint

Feszült a helyzet idehaza is az üzemanyagok piacán, a nemzetközi folyamatok a kedvezőtlen irányba mozdultak el, a forint gyengülése sem segít, így a nagykereskedelmi árak emelkednek Magyarországon is, a kiskereskedelmi árak a kutakon viszont nem olyan mértékben. A Tisza-kormány is kiemelten közelről követi a piaci fejleményeket, és az aktuális kormányzati álláspontot Magyar Péter miniszterelnök mutatta be grafikonokkal a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Azt is jelezte, hogy a kormány kész beavatkozni, konkrétan említette a jövedéki adót, de felhívta arra is a figyelmet, hogy ha a korábbi védett ár körül fixálnák az üzemanyagok literjét, akkor az havonta a költségvetésnek 50 milliárd forintjába kerülne. Azt üzente ezzel, hogy nincs ingyenebéd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×