eur:
393.72
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: BKK

Hétfőn áll elő terveivel a BKK

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vállalása szerint hétfőre elkészíti érdemi, formailag is megfelelő járatsűrítési tervét - közölte a fővárosi kormányhivatal.

Szerdán "személyesen egyeztetett a Fővárosi Kormányhivatal és a BKK a járvány elleni védekezés érdekében a kormány által elvárt, de a fővárosban elmaradt érdemi járatsűrítés ügyben".

A kormányhivatal azt írta: a BKK eddig leadott adataiból is látszott, és a szerdai találkozón is kiderült, hogy a társaság a járatainak 91 százalékán nem sűrített, ezért a kormányhivatal megerősítette "világos szakmai elvárásait", és arra kérte a társaságot, hogy támassza alá az eddig szolgáltatott járatsűrítési adatokat.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×