Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Egy tanár ír a táblára a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium nyolcosztályos évfolyamaira felvételizőknek az írásbeli vizsga kezdete előtt, 2013. január 18-án. Országosan a 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nyakunkon a középiskolai felvételire jelentkezés határideje

Az idén 535 középiskola, az intézmények 48 százaléka jelezte igényét, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt központi írásbeli vizsgákon – közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel. A vizsgákra december 4-ig kell jelentkezni.

Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók. A vizsgákat az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg január 23-án.

A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2021–2022-es tanévben, és megjelölték azt is, hogy az adott jogszabályi keretek között milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkezőket.

Közülük 535 középiskola (48 százalék) jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken.

Az írásbeli vizsgát hirdető 535 iskolából 520 a kilencedik évfolyamra hirdetett felvételit, 92 a hat-, és 66 a nyolcévfolyamos gimnázium.

Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. Ezeknek az iskoláknak és feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

A kérelmet ahhoz a központi írásbelit szervező középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgáit meg kívánja írni.

Az InfoRádió Pongrácz Lászlót, az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetőjét kérdezte a témában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×