INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 11. kedd
Tiborc, Zsuzsanna

szijjártó péter

koronavírus

bécsi ötök

európai unió

Szijjártó Péter magyar (k), Ivan Korcok szlovák (b), Alexander Schallenberg osztrák (b2), Tomas Petricek cseh (j2) és Anze Logar szlovén külügyminiszter (j) az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás budapesti sajtótájékoztatóján 2020. július 14-én.

Szijjártó Péter: nem megengedhető, hogy Magyarországtól uniós forrásokat "csaljanak el"

Infostart / MTI

Ausztria és keleti szomszédai többször egyeztettek a koronavírus-járvány idején, és a tárgyalások sikeresek voltak, segítették az egészségügyi védekezést - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta osztrák, cseh, szlovák és szlovén kollégáját.

Az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter közölte: Magyarország 34,5 milliárd eurónyi (több mint 12 200 milliárd forint) kereskedelmi forgalmat bonyolít le a másik négy állammal. Ez a magyar kereskedelmi forgalom egyhatoda.

Közép-Európa sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, ezért úgy döntöttek, hogy

fenntartják a bécsi ötök együttműködését.

Ennek különösen nagy a jelentősége most, amikor sok környező országban egyre rosszabbak a fertőzöttségi adatok - tette hozzá a magyar miniszter.

Szijjártó Péter azt szorgalmazta, hogy igazságosan osszák el az európai uniós forrásokat a következő hétéves ciklusra. Elfogadhatatlan, hogy többet kapjanak a koronavírus-helyzetet felelőtlenül, magukat eladósítva kezelő, valamint a gazdagabb államok - jelentette ki.

A tárcavezető azt mondta, nem megengedhető, hogy Magyarországtól uniós forrásokat "csaljanak el" szubjektív alapon. Magyarország teljesítette azokat a kötelezettségeket, amelyekért ezek az összegek járnak, az elosztásnak objektívnek kell lennie - közölte.

A gazdasági védekezés célja egyértelműen az, hogy megóvják a munkahelyeket, és legalább annyit hozzanak létre, mint amennyi elveszett. Ennek nemcsak magyar, hanem európai törekvésnek is kell lennie - hangoztatta Szijjártó Péter.

Alexander Schallenberg, Ausztria európai és nemzetközi ügyekért felelős szövetségi minisztere is kiemelte a bécsi ötök egyeztetésének fontosságát. Szeptemberben Szlovéniában találkoznak, akkor ez már hagyománynak fog számítani - mondta. Megjegyezte, hogy a csoportosulást középső ötöknek (central five) is nevezik.

A koronavírus-járvány még nem múlt el, sőt még a csúcsára sem ért

- figyelmeztetett Alexander Schallenberg, hozzátéve: ügyelni kell arra, hogy "ne legyen nagy bozóttűz a parázsló fészkekből".

Az osztrák tárcavezető is kiemelte, hogy méltányos európai uniós forráselosztást kell megvalósítani, és megfelelő szinten kell tartani a hitelek arányát. Semmi szükség arra, hogy még egy európai intézményi válság is rárakódjon a koronavírus-járványra - fogalmazott.

Tomás Petricek cseh külügyminiszter közölte: a virtuális egyeztetések után először egy hónapja Bécsben találkoztak ebben a formában. A keddi tárgyalás célja elsősorban a járvány gazdasági hatásainak megvitatása volt.

A koronavírus nem tűnt el, meg kell tanulni együtt élni vele - hangoztatta Tomás Petricek.

Ivan Korcok, Szlovákia külügyi és Európa-ügyi minisztere azt mondta, meg kell védeni a térséget, tudatosítani kell, mennyire gyönyörű ez a hely.

Rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatt kiderült: amit öröknek gondoltunk, az valójában nem az. Példaként említette a szabad utazást. Ugyanebben az időszakban világossá vált, hogy mennyire nélkülözhetetlen a párbeszéd - fűzte hozzá.

Ivan Korcok is felhívta a figyelmet arra, hogy a fertőzöttek száma folyamatos emelkedik bizonyos országokban. Amíg nincsen vakcina, addig a felelősségteljes viselkedés a legjobb védőoltás - fogalmazott a szlovák tárcavezető.

Anze Logar szlovén külügyminiszter arról beszélt, hogy a világjárvány új dimenzióba vezette át a bécsi ötöket.

A keddi tárgyalás vezérfonalát a koronavírus pénzügyi hatásai adták - erősítette meg Anze Logar is, aki úgy fogalmazott, hogy barátok közt érzi magát.

Kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta, hogy minden szerdán, a kormányüléseken felülvizsgálják az arról szóló listát, hogy utazási szempontból milyen kategóriában szerepelnek a különböző államok. A besorolást minden esetben belbiztonsági és egészségügyi szempontok vezérlik, a diplomáciának ebben semmi szerepe nincsen - hangoztatta.

A cél annak megakadályozása, hogy újra behurcolják a koronavírust Magyarországra, mert a kormány nem akar ismét korlátozásokat bevezetni - mondta a magyar miniszter.

geg \ bám \ bdó \ gry

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018