Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.08
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Egy nővér injekciót ad be a gyermek-aneszteziológiai és intenzív osztályon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában 2016. október 13-án. Az 1976-ban létrejött intézmény október 14-én ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját.
Nyitókép: MTI Fotó: Vajda János

Így működik egy kórház a koronavírus jelentette vészhelyzetben

A bevezetett óvintézkedésekről, a plusz feladatokról kérdezte az InfoRádió Velkey Györgyöt, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatóját.

A Bethesda Gyermekkórház jelenlegi feladata, hogy a ráeső összes beteget, beleéetve azokat, akiket eddig tovább kellett küldenie, ellássa, illetve, ahogyan valamennyi kórháznak, gondoskodjon azoknak a munkatársaknak a karanténba kerüléséről, akik esetlegesen kontakttá váltak – ismertette Velkey György főigazgató az InfoRádiónak. Hozzátette, hogy az országos teendőiket – az égésellátástól az intenzív ellátáson keresztül sok mindenem át – természetesen a továbbiakban is ellátják. A koronavírusossal kapcsolatban pedig a betegek kiszűrése, megfelelő elkülönítésük és továbbításuk hárul az intézményre.

A Bethesdában jelenleg szigorú látogatási tilalom van érvényben, ahogyan mindenhol máshol is az országban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy édesanya vagy édesapa tartózkodhat a gyereke mellett nagyobb mozgások nélkül. Az pedig külön a gyerekkórház által bevezetett kérés, hogy a járóbetegekkel is csak egy szülő érkezzen, ezzel csökkentve az esetleges tumultust – tette hozzá a főigazgató.

Velkey György arra is kitért, bár a Bethesdának

az egyszer használatos maszkellátottsága pillanatnyilag kielégítő,

igyekeztek feltölteni a raktáraikat, de látják és olvassák a világ híreit, ezért nekik is fel kell készülniük arra az időre, amikor esetlegesen hirtelen gondok lehetnek. Emiatt egy hozzájuk közel álló varroda, valamint a református nőszövetségi szolgálatok segítségét kérték maszkok készítésre.

A szakember fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Bethesdával is szoros kapcsolatban álló KórházSuli programot, amely eddig a beteg gyerekeket segítette a tanulásban, mától kiterjesztették az egészségügyi dolgozók gyerekei számára. Ennek keretében több száz egyetemista tart egyéni képzéseket távoktatásban. De hasonló önkéntes alapú munkára folyamatosan lehetőség nyílhat, így aki tud és akar segíteni, kövesse az intézmény internetes oldalát – tette hozzá.

Ugyanakkor a legfontosabbnak azt tartja a jelenlegi helyzetben, hogy

az emberek szolidárisak és emberségesek, bajtársiasak legyenek egymással.

Hogy mindenki értse: védelemre szorulnak különösen az idősek, valamint mellettük az egészségügyben dolgozók.

A Bethesda Gyermekkórház pedig a mai naptól valamennyi munkatársa gyermeke számára biztosítja a gyermekmegőrzést, -felügyeletet és -oktatást. Kiscsoportosan, a kórházhigiéniai feltételeket biztosítva, szakavatott pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociális munkatársakkal, a kórháztól elkülönített helyszínen, sorolta Velkey György, megjegyezve: nyilvánvaló, hogy a dolgozóikkal

sok hónapos, nagyon intenzív munkára készülnek,

ezért kiemeltnek tatja, hogy karban tudják magukat testileg, lelkileg tartani.

Illetve életbe lépett egy szabály, ami alapján a 65 év feletti és krónikus beteg dolgozóikat kivonták az aktív gyógyítási ellátásból, és otthoni munkát végeznek, hogy feltétlenül védve legyenek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×