A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez a szolnoki hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre - közölte a katasztrófavédelem.
A balesetet szenvedett járművek műszaki mentéséhez a szolnoki hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre - közölte a katasztrófavédelem.

A forint a reggeli inflációs adatok megjelenését követően erősödni kezdett, annak ellenére, hogy a decemberi éves infláció 3,3 százalékon alakult, pontosan összhangban az elemzői várakozásokkal. A piaci reakció hátterében leginkább a szolgáltatások inflációjának alakulása állhatott: a 6,8 százalékos érték kisebb meglepetést okozott a befektetők számára. Ez a részmutató azért kapott kiemelt figyelmet, mert Varga Mihály jegybankelnök egy nappal korábbi beszédében kifejezetten ezt nevezte meg a jövőbeni kamatcsökkentések egyik kulcstényezőjeként. Időközben megérkeztek az amerikai inflációs adatok is: a maginfláció a várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, miközben az éves infláció 2,7 százalékon maradt, ami azonban érdemben nem mozgatta meg a dollár árfolyamát.
A digitális fizetések fejlődését Magyarországon a technológiai innovációk mellett leginkább a szabályozás alakítja.
A US-based rights group says it has confirmed the killing of 1,850 protesters during a crackdown by authorities, as the US president urges Iranians to keep demonstrating.