Infostart.hu
eur:
386.34
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke beszédet mond az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án. Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője, az új összetételű parlament legidősebb tagja, korelnök.
Nyitókép: Kovács Attila

Alig változtak a politikai erőviszonyok

Lényegében mindegyik párt tartja a nyáron elért pozícióját a ZRI Závecz Research Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. A Medián legújabb felmérése szerint viszont négy százalékpontot esett vissza a Fidesz-KDNP támogatottsága, a kormánypártokból kiábrándult szavazók azonban nem az ellenzék, hanem a bizonytalanok táborát erősítik.

A múlt havival azonos a Fidesz táborának mérete, a választópolgárok 35 százaléka áll a kormánypárt mögött – ez 2,8 milliós támogatottság. A Jobbik három hónapja 10 százalékos, 800 ezer híve van. Az MSZP a nyári hónapokban 6, most 7 százalékon áll, a szavazók száma megközelítőleg 600 ezer fő. A Demokratikus Koalíció a választások óta jellemzően 4 százalékot ért el, most is, a szavazótábor mérete több mint 300 ezer fő. Az LMP sem mozdul, negyedik hónapja 3 százalékos, nagyjából negyedmillió választópolgár támogatja a pártot. A Kétfarkú Kutyapárt és a Momentum ezúttal 2 százalékon áll, táboraik körülbelül 150 ezer fősek. A Párbeszéd 1 százalékos, közel százezer fővel számolhat. Először szerepelt a listán a Mi Hazánk Mozgalom, szeptemberben 1 százalék jelölte meg kedvenc pártjaként. A pártnélküliek aránya ebben a hónapban 34 százalék.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 57 százalékot ér el. Ebben az aktív és elkötelezett választói csoportban a Jobbik 14, az MSZP 11 százalékos. A Demokratikus Koalícióhoz 7 százalék kötődik erőteljesen, az LMP-hez 4 százalék. A Momentum a biztos szavazók között 3 százalékot vonz, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom 2 százalékot, a Párbeszéd 1 százalékot.

A Fidesz támogatottsága a lakosság közel felét kitevő alsó és az alsó-közép rétegekben a legmagasabb,

38-39 százalékos, de még a középső státuszúaknál is átlagos, 35 százalékos. Ugyanakkor a társadalom felső-közép és felső kategóriáiban ennél kisebb, de más pártokénál jóval nagyobb (28-31 százalékos) táboruk van.

A kutatás szerint az MSZP-re is az jellemző, hogy az alacsonyabb pozíciójú és a középen lévő lakossági csoportokban erősebb, ezekben 8-9 százalékot ér el. A tehetősebb, iskolázottabb, jobb foglalkozási kondíciókkal rendelkező választók körében gyengébb az MSZP, tőlük 3-4 százalékot kap.

A Jobbik támogatottsága nem rajzolható meg egyenes ívvel, legjobban az alsó-közép rétegekben szerepel – 15 százalékkal –, legrosszabb eredményt a felső státuszúaknál ér el – 6 százalékkal.

A Demokratikus Koalíció esetében a státusz szerinti értelmezés nem mutat sajátosságokat, lényegében 4 százalékot hoz a kvalifikált, gazdagabb csoportokban és a kevéssé iskolázottak, szegényebbek körében, és a közöttük elhelyezkedő választói közegben is - derült ki a felmérésből.

Az LMP-nél viszont tapasztalhatók markáns eltérések, a felső státuszúak 7 százalékától az alsó társadalmi pozíciókban lévők 2 százalékáig változnak a támogatottsági adatok. Hasonlóképpen írható le a kisebb táborral rendelkező pártok (Kétfarkú Kutyapárt, Momentum, Párbeszéd) beágyazottsága is: a társadalmi középtől felfelé az átlagosnál erősebbek, lefelé viszont gyengébbek.

Medián: nőtt a bizonytalanok tábora

Túlzóak azok a szalagcímek, amelyek félmillió kiábrándult Fidesz-szavazóról írnak a Medián felmérése alapján - mondta az InfoRádiónak a közvélemény-kutató ügyvezetője. Hann Endre szerint háromszázezer emberről van szó, akik nem az ellenzékhez pártoltak át, hanem a bizonytalanokhoz.

A teljes lakosság körében

  • A Fidesz támogatottsága 37 százalékra csökkent,
  • a Jobbik 9,
  • az MSZP 8,
  • a DK 6,
  • az LMP 3 százalékon áll.

A Fidesz-KDNP-nek tehát nem kell különösebben aggódnia az elvesztett szavazók miatt, mert az ő távozásuk megszokott jelenség a kormányzati ciklusok elején, az ellenzék pártjai pedig megközelíteni sem tudják a kormánypártokat, nemhogy megszorítani – fejtette ki Hann Endre.

A Fidesz egyébként a választani tudó biztos szavazók körében egy százalékot erősödött - mutatott rá a Medián ügyvezetője.

Hozzátette: a Jobbik-szavazók lemorzsolódására érdemes figyelni. Fontos szemmel tartani a Mi Hazánk Mozgalmat, mert még csak most alakult meg, de már egy százalékon áll, amit vélhetően a Jobbiktól vett el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×