eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kalandvágyóak és nyitottak a magyar családok

Kalandvágyóak a magyarok és szeretnek nyelveket tanulni - ez derül ki egy cserediák szervezet felméréséből. Az alapítvány a kutatásában arra is kíváncsi volt, hogy a magyar családok mennyire szívesen fogadnak otthonukba egy külföldi diákot - mondta el az InfoRádióban az AFS Magyarország Nemzetközi Cserediák Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A cserediákság azt jelenti, hogy magyar középiskolások hosszabb időn – legalább három, legfeljebb tizenegy hónapig – keresztül külföldön járnak iskolába és fogadócsaládnál laknak – mondta Bangáné Jarecsni Rita. Hozzátette, Magyarországra is érkeznek külföldi középiskolás diákok, akik magyar iskolába járnak és fogadócsaládoknál laknak – tette hozzá az AFS Magyarország Nemzetközi Cserediák Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A szervezet online felmérésből kiderül, a magyar családok szívesen fogadják vagy akár fogadnának külföldi diákokat – tette hozzá Bangáné Jarecsni Rita.

„Azt is próbáltuk feltérképezni, mi motiválja a családokat, hiszen a fogadásért cserébe jövedelem nem jár, költségtérítés igen. Az derült ki, különbözőek a motivációk, elsősorban nyelvtanulási célzat, de sokan szívesen ismernének meg más kultúrát a cserediákon keresztül.”

A szervezet évente 120-130 külföldi diák fogadását intézi, ők általában egy teljes tanévet töltenek Magyarországon – mondta a szervezet ügyvezető igazgatója.

„Év végére ők már nagyon jól beszélnek magyarul, a legtöbben középfokú nyelvvizsgát is tesznek.”

Bangáné Jarecsni Rita hozzátette, augusztus végén 110-en érkeznek, de 12-13 gyereknek még nincs fogadócsaládja.

„Nem bővelkedünk fogadócsaládokból, de érkezéskor rendszerint mindig el tudjuk őket helyezni, nincs igazán hiány, mert a magyar családok szerencsére elég kalandvágyóak és nyitottak, hogy befogadjanak az otthonukba egy külföldi cserediákot.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×