eur:
395.1
usd:
366.11
bux:
65120.83
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Visszatérnek a butatelefonok? - lapszemle

A Magyar Idők arról ír, tíz vizsgált kórházból kilencnél súlyos közbeszerzési szabálytalanságokra bukkant az Állami Számvevőszék. A Népszabadság szerint három magyar fotográfia is bekerült a legjobb tízbe a Sony World Photography Awardson.

A Magyar Idők arról ír, tíz vizsgált kórházból kilencnél súlyos közbeszerzési szabálytalanságokra bukkant az Állami Számvevőszék, amely összesen tíz nagyobb kórház pénzügyeinek 2008 és 2013 közötti alakulását tekinti át. A feltárt visszásságok miatt a számvevőszék a kilenc érintett egészségügyi intézmény több ügyét is a Közbeszerzési Döntőbizottság elé vitte. Az ÁSZ értesítése alapján a hatóság eddig 116 határozatot hozott meg, ezekben 7,3 millió forint bírságot szabott ki.

A Népszabadság szerint három magyar fotográfia is bekerült a legjobb tízbe a Sony World Photography Awardson. A versenybe összesen 230 103 képet neveztek. A lapnak a fotosok arról is beszélnek, mi kell egy igazán jól elkapott pillanathoz.

A Magyar Nemzet arról ír, 30 éve nem fordult elő az, ami tavaly és idén: két egymást követő évben is csökkentek a befektetések az olajiparban. Az elmaradt beruházások miatt világszerte lassul a kitermelés bővülése, hiány léphet fel a piacon, ami később árrobbanáshoz vezethet. A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint jó esély van arra, hogy még 2021 előtt lesz egy drasztikus áremelkedés.

A Népszabadság Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral közöl interjút. A beszélgetésben szó esik arról, hogy a háziorvosoktól azt kérik, mérjék fel betegeik állapotát, emellett újraírják azokat az ellátási minimumfeltételeket, amelyeket a kórházak többsége nem tud teljesíteni. Az államtitkár furcsállja, az orvosok ilyen körülmények között miért kezdenek bele az ellátásba.

A Magyar Idők cikke szerin április 16-ától megszűnik a Tesco nevéhez köthető mobilszolgáltatás Magyarországon, a 2011-ben alapított Tesco Mobile virtuális telefonszolgáltató végleg kivonul az országból. Az ügyfelek a Vodafone-hoz kerülnek át.

A Magyar Nemzet Varga Jánossal, a legendás East együttes egyik alapítójával, az egyik legvirtuózabb magyar gitárossal közöl egész oldalas interjút a progreszszívrock fényes múltjáról és lehetőségeiről. Az apropót az adja, hogy ma este budapesten ad koncertet a lengyel SBB (Silezian Blues Band), amely fénykorában nemcsak Kelet-Európa, hanem az egész kontinens egyik legnépszerűbb progreszszívrock-zenekara volt.

A Portfólió arról ír, a hipermarketek hétvégi zárva tartását és az üzletekben a román termékek arányának 51 százalékra növelését javasolta tegnap Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter a parlamentben. A tárcavezető elismerte, hogy az emberek egy része hétvégén, késői órákban szeret vásárolni, de ez szerinte nem teszi indokolttá a hétvégi nyitva tartást.

A pénzcentrum.hu a hóvirág árusítás miatt kiszabható bírságokról, illetve a szabályozásról ír. 10 hóvirág leszedéséért már 100 000 forint bírság jár, ez pedig már bűncselekménynek számít, ebben az esetben pedig a védett növények beszerzéséért, árusításáért akár három évig terjedő szabadságvesztés is járhat természetkárosítás bűntette miatt. Az otthon termesztett virágokhoz a természetvédelmi hatóság külön engedélye szükséges.

A napi.hu cikke szerint különös divat kezdődött a mobiltelefonok világában: egyre népszerűbbek a hagyományos, régi készülékek, amelyek csak telefonálásra valók, semmi többre. Az egyebek mellett időseknek szánt, egyszerű telefonokat kínáló cég, a Doro immáron Európa harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártója.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×