Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Ritkán fogadnak örökbe karitatív szándékkal gyermeket

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat pszichológusa szerint Magyarországon elsősorban a gyermektelen szülők szeretnének örökbe fogadni kisgyereket. Nagyon ritka, amikor karitatív szándék van a háttérben, és akár sérült kisgyereket is hazavinnének.

Az örökbefogadás leggyakoribb oka a gyermektelenség - ha valaki terméketlen a családban, akkor örökbefogadással tudnak szülővé válni. Természetesen olyan is előfordul, hogy valakinek van már gyermeke, de nem születhet valamilyen egészségügyi ok miatt több gyermeke, akkor a meglévő gyermek mellé testvért fogadnak örökbe - mondta.

Nagyon ritka esetben van olyan, hogy valamilyen segítő szándék, karitatív indíttatás van mögötte. Ez azon érhető tetten, hogy nem 0 éves, fehér bőrű, egészséges gyereket jelölnek meg a segítő szándékú szülők, hanem időnként például Down-szindrómás gyereket is örökbe fogadnak. Legtöbbször olyanok, akiknek vannak saját gyermekeik, és még van bennük egy plusz szeretet, plusz kapacitás, hogy segítsenek egy gyermeken. De Magyarországon ez nagyon ritka, elenyésző - közölte Székely Zsuzsanna.

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat pszichológusa az örökbefogadáshoz szükséges engedéllyel kapcsolatban elmondta: Magyarországon nagyon könnyű megszerezni az alkalmassági határozatot, nem nagyon vannak meg a sztenderd, minimum követelmények az alkalmasságra. De nem is arra törekszünk, hogy elutasítsuk a jelentkezőket. Mert a Gyermekvédelmi Szakszolgálatokban terápiás lehetőség nincs arra, hogy ha valakinek nem születik gyermeke, és még azzal is szembesítik, hogy örökbefogadásra sem alkalmas, melléálljon a krízisben, és segítsen, hogy ezt feldolgozza. Ehelyett abban próbálunk segíteni, hogy akinek nem ez az út a legjobb megoldás az életében, ő maga lássa be, hogy neki nem ezt kellene választania. Így ők lépnek vissza.

Hozzátette: nagyon jó ez a rendszer olyan szempontból, hogy el lehet úgy tűnni bármelyik periódusban, hogy nem kell kiállni, és megváltoztatni a szándéknyilatkozatot, hanem csak egyszerűen csak nem megy el átvenni a gyámhivatalba a határozatot, vagy nem hosszabbítja meg a kérelmét. Elég sok ilyen lemorzsolódás van, és nem csak azért, mert rájön, hogy nem ez az ő útja, hanem biztos vannak olyanok, akiknek gyerekük születik, vagy elválnak. Nem tudjuk követni, hogy kivel mi történik. Nagyon sok alkalmassági határozattal rendelkező szülőből aztán mégsem lesz örökbefogadó szülő.

A témával részletesen is foglalkozik a Családi Hét című magazinműsor hétfő este fél 8-kor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×