eur:
394.99
usd:
365.94
bux:
65176.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A munkások gondjait értő jelöltet indít Tapolcán az MSZP

A munkások, a bérből és fizetésből élők gondjait értő, a helyiek támogatását bíró jelöltet indít az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető kedden Budapesten Pad Ferencet bemutatva. Az ellenzéki párt vezetője a sajtótájékoztatón jelezte azt is, hogy a szociális jogok helyreállítása érdekében alaptörvény-módosítást és országgyűlési határozatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek.

Tóbiás József kifejtette: az alaptörvényt mindenképpen módosítani kell ahhoz, hogy igazságos és méltányos legyen a munka törvénykönyve (Mt.) és a nyugdíjrendszer, rögzíteni kell abban ugyanis a szociális jogokat.

Közölte, az munka törvénykönyve ma olyan, amely ellen nem csak szakmai, hanem morális kötelezettség fellépni. A kormány rugalmas munkavállalást ígért - folytatta - , az létre is jött, de nem Magyarországon, hiszen közel 500 ezer magyar dolgozik külföldön.

Tóbiás József az Mt.-ról azt mondta, a rugalmas szabályozás nem biztosít a munkavállalónak garanciát és védelmet, ezért olyan szabályokat szeretnének, amelyek megvédik a munkásembereket, jogokat biztosítanak az érdekképviseleteknek.

Hangsúlyozta, nem lehet különbség a nemek között a bérezés tekintetében, illetve aki tisztességesen ledolgozta a szolgálati idejét, az kapja meg a lehetőséget a nyugdíjba vonulásra.

Javaslataik között szerepel a korkedvezményes nyugdíj visszaállítása is, mert - mint mondta - a munkaadók is érzik, hogy számukra is csapda annak megszüntetése. Kifejtette: egy három műszakban, fizikai munkát végző dolgozó nyugdíjba vonulását a munkaadónak is segíteni kellene.

Tóbiás József elfogadhatatlannak és igazságtalannak nevezte a magyarországi jövedelemkülönbségeket, illetve azt, hogy a bérből és fizetésből élők képtelen megélni a tisztességes munkájukért kapott pénzből. Mint mondta, Tapolcán olyan jelöltet állítanak a 60 éves Pad Ferenc közlekedésmérnök, szakszervezeti vezető személyében, akinek "nem felvett manír az élet szaga".

A pártelnök elmondta, hogy az MSZP új társadalmi modellben építkezik. Ez a modell mást jelentett Újpesten, ahol a szocialista Horváth Imre nyerte az időközi országgyűlési képviselő-választást, mást jelentett Veszprémben, ahol az MSZP a mandátumot elnyert Kész Zoltán független jelöltet támogatta, és mást jelent az ajkai-tapolcai körzetben, ahol Pad Ferencet indítják - fejtette ki. Közölte, tovább kell bontani a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét, ez pedig a helyi közösséggel együtt valósítható meg.

Pad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje arról beszélt, hogy szakszervezeti vezetőként eddig is azokért az emberekért állt ki, akiket az Országgyűlésben is képviselni kíván. Véleménye szerint ma Magyarországon nem számítanak a kormánynak azok a bérből és fizetésből élő emberek, akik "a hátukon viszik az országot", ezért szeretné, ha olyan bérek, munkahelyek lennének, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak. Úgy fogalmazott, bízik benne, hogy április 12-e után arról számolhat be, hogy Kész Zoltánnal együtt még egy sárga lapot kiosztottak a kormánynak, és még egy ember fog harcosan kiállni a bérből és fizetésből élőkért a parlamentben.

Arra a kérdésre, hogy egyeztettek-e a többi baloldali párttal Pad Ferenc jelöléséről, az MSZP elnöke közölte, tárgyaltak a többi baloldali ellenzéki párttal és Pad Ferenc a jelölt.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×