eur:
394.06
usd:
365.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kész Zoltán: nem aktuális az idő előtti voksolás

Egyik frakcióba sem ül be Veszprém megválasztott képviselője az Országgyűlésben. Kész Zoltán azt mondta az InfoRádiónak: független marad, de ha a város érdeke úgy kívánja, akkor megszavazza a fideszes törvényjavaslatokat is.

"Három tényezőt érdemes felsorolni a győzelem kapcsán, amellett, hogy rengeteget dolgoztunk. Az egyik az, hogy mindenképpen volt egy protest hangulat: nem csak Veszprémben, hanem az ország egészében érezhető, hogy a Fidesz elveszítette szavazóinak nagy részét. A másik faktor az engem támogató demokratikus pártok hozzájárulása volt, a harmadik pedig a függetlenségem, a civil faktor, hiszen rengeteg olyan embert tudtunk megszólítani az elmúlt időszakban, akik vagy otthon maradtak az elmúlt választásnál, vagy teljesen bizonytalanok voltak, hogy kire szavazzanak. Ez az időközi választásokon viszonylag magas részvételhez képest elég jól megmutatta most magát" - elemezte sikeres szereplésének okait az InfoRádiónak Veszprém vasárnap megválasztott országgyűlési képviselője.

Kész Zoltán elmondta, folyamatosan érzékelte a nyomást az elmúlt két hónapban amiatt, hogy nem csupán egy képviselői mandátumot nyerhet el, hanem rajta múlhat a Fidesz parlamenti kétharmados többségének megszüntetése.

"Az, hogy az ország minden részéből érkeznek gratulációk, azt mutatja, amit mi az elejétől kezdve mondunk: hogy ez nem helyi, hanem országos ügy volt" - tette hozzá a megválasztott képviselő.

Kész Zoltán azt mondta: független képviselő marad.

"Tartom magam az ígéretemhez, és semmilyen frakcióba nem fogok beülni, függetlenként fogok politizálni . Ha megnézzük azokat a programpontokat, amiket ajánlottam a választókerületnek - így a korrupció-ellenes harcot vagy a 8-as főút nem-fizetőssé tételének mozgalmát -, ezek mind olyanok, amelyeket függetlenként is végre lehet hajtani" - hangsúlyozta a politikus.

Kijelentette: amennyiben olyan eset van, ami Veszprémnek és Veszprém környékének jó, a lelkiismeretére hallgatva arra fog szavazni, ami jó lesz a városnak.

"Abban hiszek és azt láttam az elmúlt két hónapban, hogy a széleskörű összefogás és dialógus nagyon jó eredményre vezethet olyan emberek között is, akik nem feltétlenül értenek egyet mindenben egymással. Ezt kell továbbvinnünk" - hangsúlyozta Kész Zoltán.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök azon felvetésével kapcsolatban, hogy szerinte elkerülhetetlen egy előre hozott választás, a most megválasztott képviselő azt mondta: ezt jelenleg nem tartja valószínűnek.

"Meg kell várni, hogy mi történik a tapolcai választással, utána lehet hasonlókról beszélni, de szerintem abszolút nem aktuális a kérdés" - fogalmazott Kész Zoltán.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×