eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Olcsón is lehet jól, drágán is lehet rosszul táplálkozni

Egyre több Magyarországon a túlsúlyos gyerek, akik egyre korábban válnak elhízottá, így hamarabb jelentkeznek a felnőttkori elhízással járó betegségek kockázatai - fejtette ki Antal Emese dietetikus az InfoRádiónak. A szakember nemcsak az egészséges táplálkozásra, hanem a mozgás fontosságára is felhívta a figyelmet.

"Nagyon érinti a túlsúly problémája a magyar gyerekeket is. Eddig azt mondtuk, hogy minden negyedik, illetve ötödik magyar gyerek túlsúlyos vagy elhízott, most egy friss, 2014-es reprezentatív vizsgálatban a 4-10 éves budapesti és kecskeméti gyerekek közül már minden ötödik gyermek túlsúlyosnak vagy elhízottnak bizonyult"- hangsúlyozta Antal Emese.

A dietetikus hozzátette: "sajnos a tendencia rosszabbodást mutat. A gyerekek 20-25 százaléka plusz kilókkal küzd. Az is újra megerősítést nyert, hogy az energia, a kalóriabevitel kedvezőtlen összetétele is jellemző. Azok a kockázati tényezők, amelyek a felnőtt lakosságnál bizonyos betegségeknél megjelennek, a gyerekeknél is jelen vannak. Például a zsírok túlzott, míg bizonyos tápanyagok, a kalcium vagy a D-vitamin, hiányos bevitele. A rostbevitel nagyon alacsony, mert a zöldség-gyümölcs fogyasztása jóval alatta marad az ajánlottnál, teljes kiőrlésű gabonákból jóval kevesebbet fogyasztanak, a koleszterinbevitel viszont sokkal az ajánlás fölött van a gyerekek esetében."

A szülőknek nagy a felelőssége a gyerekek táplálásában, a gyártóknak is, amelyek bár egészségesnek hirdetnek olyan élelmiszereket, amelyek tele vannak cukorral és tápanyagot viszont nem nagyon tartalmaznak.

"Nem bizonyos élelmiszereket kell kiragadni és stigmatizálni, hibásnak kikiáltani, hanem az étrendet és az életmódot kell átalakítani. Olcsón is lehet jól és drágán is lehet rosszul táplálkozni. Persze összefüggés van az anyagi helyzet és az elhízás között, hiszen az alacsonyabb szociális státuszúak inkább elhízottak, a változatosságot nem tudják megteremteni" - emelte ki Antal Emese.

"Az energia-egyensúly nagyon fontos, többet esznek a gyerekek, mint amennyit leadnak. A szülőknek az is feladatunk, hogy a leadási oldalt is elősegítsük, azzal, hogy példát mutatunk, együtt megyünk focizni, sétálni, futni" - hívta fel a figyelmet a dietetikus.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×