eur:
394.42
usd:
369.38
bux:
65728.85
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Márciustól módosulnak az ekáer szabályai

Február 1-je helyett március 11-étől kell első alkalommal kockázati biztosítékot nyújtani az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak - döntött a parlament pénteken azzal, hogy elfogadta az adózás rendjéről szóló törvénynek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggő módosítását.

A 137 igen, 3 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett jóváhagyott, kivételes eljárásban megtárgyalt törvény a január elseje óta működő rendszer működtetésével kapcsolatos részletszabályok rögzítését nemzetgazdasági miniszteri rendeletre bízza. Ennek - több könnyítést tartalmazó - tervezete csütörtökön meg is jelent a kormány honlapján.

Az alapvető szabály nem változik: minden útdíjköteles - 3,5 tonna össztömeget meghaladó - járművel történő fuvarozás feltétele az, hogy a fuvarozó rendelkezzen ekáer-számmal. Márciustól a miniszteri rendelet tartalmazza azokat az eseteket, amelyekben akkor is az ekáer alá tartozik a szállítás, ha nem útdíjköteles járművel végzik azt. Az ilyen jármű össztömege nem haladhatja meg a 3,5 tonnát.

Azok a vállalkozások, amelyek szerepelnek a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisában, mentesülnek a kockázati biztosíték fizetésének kötelezettsége alól. Annak a cégnek, amelyik február 28-áig kéri a felvételét a nyilvántartásba és nincs köztartozása, nem kell kockázati biztosítékot nyújtania.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Amerikai hadihajók sora érkezik Izrael partjaihoz, Washingtonnak kellett leállítania Jeruzsálemet – Híreink az iráni-izraeli konfliktusról csütörtökön

Izrael fontolóra vette, hogy azonnali megtorló katonai akcióval reagáljon az Irán által elkövetett múlt szombati támadássorozatra, de végül tartva az esetleges eszkalációtól, elvetette ezt a lehetőséget - számolt be az Axios hírügynökség értesüléséről a Sky News. A héten az izraeli hadsereg és a Shin Bet bejelentése szerint légicsapásban életét vesztette a Hamász belbiztonsági részlegének vezetője, Juszef Shabat - tudósított a Times of Israel. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×