eur:
393.74
usd:
364.99
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Természetkárosítás a debreceni Nagyerdőben

Védett fajok élőhelyének károsítása miatt eljárást indított a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (TIKTF), mert a debreceni Nagyerdőben kiirtották az aljnövényzetet - közölte a felügyelőség igazgatója szombaton az MTI-vel arra reagálva, hogy az ügyben a Párbeszéd Magyarországért (PM) természetkárosításért feljelentést tett.

Szabó Rebekának, az ellenzéki párt elnökségi tagjának, szakpolitikusának szombati közleménye szerint "parkrekonstrukció címén, közel egymilliárd forint értékű uniós támogatással engedély nélkül dolgozó közmunkások irtották ki a védett debreceni Nagyerdő aljnövényzetét".

"A barbár pusztítás a közmunkaprogram és a természetvédelmi hatósági rendszer csődjét is megmutatja", ezért a PM-es politikus természetkárosításért feljelentést tesz, és írásbeli kérdéssel fordul Fazekas Sándor illetékes miniszterhez - olvasható a közleményben.

A PM álláspontja szerint a mintegy 150 közmunkás feladata a nem őshonos cserjék gyérítése lett volna, hozzáértés és megfelelő szakmai irányítás híján azonban a cserjeszint összes növényét elpusztították, ráadásul az avart és a talaj felső rétegét is felforgatták, telelő rovarok és kétéltűek sokaságát, madarak fészkelőhelyét megsemmisítve.

A védett területen csak a természetvédelmi hatóság engedélyével lehetett volna dolgozni, ilyennel azonban a közmunkásokat foglalkoztató cég nem rendelkezett - szögezte le a PM közleménye.

Kelemen Béla, a TIKTF igazgatója erre reagáló közleményében kijelentette: a felügyelőség minden szükséges intézkedést megtett, amint tudomást szereztek az esetről.

"Azonnal értesítettük az önkormányzat jegyzőjét, mint helyi természetvédelmi hatóságot. A jegyző képviseletében az igazgatási osztály a tevékenységet azonnal betiltotta, a kivágott cserjéket elszállíttatja a helyszínről, hogy ne helyben darálják össze, és ezzel ne zavarják a fészkelni kezdő madarakat" - írta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy felügyelőségük, a debreceni önkormányzat, a közmunkásokat foglalkoztató szervezet, a Hortobágyi Nemzeti Park és a Terepszemle civil szervezet képviselői a napokban helyszíni bejárást tartottak a Nagyerdő érintett területén.

Az ügyben több eljárás is zajlik: a jegyző engedély nélküli tevékenység miatt jár el, a környezetvédelmi felügyelőség pedig védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást. A vizsgálatba szakértőként bevonják a Hortobágyi Nemzeti Parkot a károkozás mértéke, illetve az önkormányzatot a károsodott terület pontos nagyságának megállapítása érdekében - ismertette Kelemen Béla.

A felügyelőség igazgatója megjegyezte: a jogszabályok értelmében ilyen esetben a bírság hektáronként maximum 200 ezer forint. A helyszíni szemlén védett faj elpusztítását nem tapasztalták.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×