eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lezárják a Széll Kálmán téri metróállomást

Február végén lezárják a Széll Kálmán téri metróállomást a tér felújítása miatt: február 27-től március 2-áig a metrószerelvények megállás nélkül haladnak majd át az állomáson - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A metróközlekedés változásairól későbbre ígért tájékoztatást a BKK.

A BKK közölte azt is, hogy február 16-án elkezdik az 59-es és a 61-es villamos későbbi megállóhelyének alapozását, valamint a metróépület melléképületének belső bontási munkáit is.

A tér felújításának munkálatai január 12-én kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és fővárosi forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×