eur:
395.37
usd:
372.21
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Trócsányi László: a kormány erősítené a közigazgatási bíráskodást

A kormány a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztését tűzi ki célul, ami azt jelenti, hogy erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál - mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter pénteken, a 47. Kecskeméti Jogásznapon tartott előadása előtt az MTI-nek.

Álláspontja szerint a szervezeti kérdések mindig másodlagosak, a lényeg az, hogy hatékony, gyors, kiszámítható közigazgatási bíráskodása legyen az országnak. A kormány tervei szerint a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó javaslatot a parlament elé terjesztik, amely az év végéig elfogadhatja azt - közölte a miniszter.

Trócsányi László megfogalmazása szerint a közigazgatási bíráskodás, az állampolgár vagy állampolgárok csoportjai, illetve az állam közötti kapcsolatot szabályozza.

Az igazságügyi miniszter elmondta: Magyarországon évente több mint 20 millió közigazgatási határozat születik, az állampolgárok többsége akarva-akaratlanul a közigazgatással találkozik.

"Találkozik azért, mert saját maga kezdeményez eljárást, vagy pedig azért, mert kap egy határozatot anélkül, hogy eljárást kezdeményezett volna" - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta komoly fejlődés történt a közigazgatási bíráskodás tekintetében, tehát megvannak az alapjai, jelenleg a közigazgatási és munkaügyi bíróságokhoz tartozik.

"Sokfajta modell van, s mindegyik modellnek megvan az előnye, hátránya, megvan Magyarországnak a hagyománya, de most van egy létező rendszerünk" - fogalmazott a tárcavezető.

Trócsányi László hangsúlyozta: azt kell megvizsgálni, hogy a létező rendszeren belül hogyan lehet kialakítani "a közigazgatási bíráskodásnak a legkorszerűbb modelljét, ami lehetővé teszi azt, hogy az eljárások gyorsan fejeződjenek be".

A konkrét megvalósítással kapcsolatban elmondta: a kormány létrehozott egy közigazgatási perjogi munkacsoportot, egy kodifikációs bizottságot, amelynek elnöke az államreform bizottság elnöke, Patyi András professzor. A koncepciót elkészítő munka elkezdődött, a tervezetet március végéig a kormány elé terjeszti.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az előkészületek nem most kezdődtek, a jogtudomány is részt vesz ebben a vitában, a bírák véleményére is kíváncsiak.

Az év végére tisztábban fogunk látni - mondta.

A jogásznapon előadást tartott Darák Péter, a Kúria elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy szükség van a közigazgatási bíráskodás modernizációjára, mert szavai szerint "a magyar jogállamnak tartozása van a közigazgatási bíráskodás területén".

A jogásznapon Carsten Meinert, a Bonni Adóügyi Bíróság egykori bírája, egyetemi oktató a németországi, míg Henk C. Naves holland bírósági elnök a hollandiai közigazgatási bíráskodás rendszeréről tartott előadást.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×