eur:
389.75
usd:
362.06
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A "hátba támadott" Simicska Lajos "kirúg minden orbánistát"

A médiatulajdonos-üzletember útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé, az autójából adott interjút az Indexnek a lapvezetés lemondásáról. Simicska Lajos azt mondta, kirúg minden orbánistát, és a miniszterelnököt is erős szavakkal illette - írja az Index.

Simicska Lajost, aki hosszú éveken keresztül szóba sem állt a médiával, pénteken több helyen is megszólalt, meglehetősen mérgesen. A főbb kijelentéseket az Index gyűjtötte össze:

Az alábbiakat az Origónak mondta:
"Amíg én vagyok, minden van, folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok."

"A lemondások többsége nem vág mellbe, viszont Liszkay Gáboron meglepődtem, benne csalódtam emiatt."

"Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben a médiaadóval, de ennek beismerése helyett ragaszkodik az ötlethez, és a várt bevételhez, így szétteríti a terhet a médiapiac kisebb szereplői között."

Ezenkívül arról is beszélt, hogy szerinte a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplőket: a kormányzattal teljes egyetértésben lévőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre, célja pedig az, hogy ezek közül csak az első kategória maradjon, a többieket ellehetetleníti.

A Hír24-nek is adott interjút Simicska, amelyben többek között az őt kritizáló Bayer Zsoltnak is beszólt egy rendeset, emlékeztetve arra, hogy ahelyett, hogy beleártaná magát az ügybe, inkább adha meg a pénzét, amivel tartozik.

"Na, akkor én meg annyit mondok, egy mondatot, hogy: légy oly kedves, ha fölidéznéd, hogy mennyivel tartozol nekem, ha megadnád a tartozásodat, az jó lenne."

A Pestisrácok öltözködés közben kapta el a médiavállalkozót. Nekik azt mondta, rendkívül kellemetlenül érintette a hír, az érintettek szándékáról nem tudott, és ő is csak a közleményüket olvasta: "Ne haragudjon, le kell tennem, mert éppen öltözködöm, megyek be a laphoz, és mindenkit kirúgok, mert hátba támadtak."

Címlapról ajánljuk
Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

Útlevélgyűjtésbe kezdtek az amerikai milliomosok – meg is van az okuk rá

A pénzes amerikai családok egyre gyakrabban folyamodnak második állampolgárságért vagy állandó lakhatási engedélyért külföldön. Az igazán tehetősek valóságos „útlevél-portfóliókat” gyűjtenek – egy ügyvédi iroda szerint minderre a potenciális kockázatok késztetik őket. De melyek ezek?
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Nagyon fontos területet veszíthetnek az ukránok, kiszivárgott Trump súlyos terve - Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Szombaton kiderült, hogy Donald Trump újbóli megválasztása esetén a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe. Eközben a G7 országok vezetői tárgyalásokat folytatnak egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Ukrajnának 50 milliárd dollár értékű segélyt nyújtanak, amit az Európában befagyasztott orosz vagyonból származó nyereségből finanszíroznának. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×