eur:
395.15
usd:
371.73
bux:
66234.81
2024. április 16. kedd Csongor

Elhunyt Nagy Lajos fotóművész

Életének 89. évében kedden elhunyt Nagy Lajos fotóművész Budapesten - közölte az MTI-vel a Magyar Fotóművészek Szövetsége csütörtökön.

Nagy Lajos 1926. november 24-én született Budapesten. Az ötvenes években kezdett foglalkozni a fényképezéssel, rendszeresen publikálta képeit, több önálló tárlata volt, emellett fotóriporterként dolgozott, bírálataival évtizedeken át segítette a Fotó című lap munkáját.

A fotóművész 1958 és 1980 között 35 nemzetközi és 31 magyarországi kiállításon szerepelt, amelyeken képeit 13 alkalommal díjazták. 1966-ban AFIAP címet - a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség kitüntetését - nyerte el, ezt követően 1989-ben Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt kapott és elnyerte a Honvédelemért érdemkeresztet is. Munkásságát a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) 2009-ben Aranykazetta Életműdíjjal jutalmazta, 2011-ben a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életműdíjával tüntették ki.

Nagy Lajos 1960 óta volt tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 1982-től pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, valamint jogelődjének, a Művészeti Alapnak. Műveit a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Hadtörténeti Múzeumban és az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.

2011-ben Látványaim 6 tételben címmel nyílt meg retrospektív tárlata a 85. születésnapja alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. 2013-ban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fogadta be Hőseink emlékére című tárlatát.

"Kíváncsisága kiapadhatatlan volt. Megnézte, átgondolta a látottakat, hallottakat, élményeit megvitatta azokkal, akiknek adott a véleményére. Azt is, ami közel állt a szívéhez, de azt is, ami elsőre nem is tetszett neki. Nemcsak az ismerős korosztályok és stílusok képviselőit követte nyomon alkotómunkájuk során, de a fiatalokra is mindig ügyelt. Együtt élt a korral, s ebben a saját életkora soha sem akadályozta" - olvasható a Magyar Fotóművészek Szövetségének közleményében.

A művésztől saját kívánsága szerint szűk családi körben vesznek búcsút.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×