Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megérkezett az új amerikai nagykövet

Megérkezett hétfőn délután állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell.

A nagykövetet a kormány nevében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Colleen Bell - akinek nagyköveti kinevezését tavaly decemberben szavazta meg az amerikai szenátus - nem nyilatkozott a sajtónak.

Magyar Levente rövid sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a legnagyobb nyitottsággal és szeretettel fogadja a nagykövetet, "a legnagyobb optimizmussal nézünk a közös munka elé".

Az államtitkár kifejtette: a kormány meggyőződése, hogy hamarosan sikerül olyan párbeszédet kialakítani az amerikai féllel, amely - a korábbi hónapoktól eltérően - előremutató, konstruktív irányba viszi a dialógust. Ennek az alapja szerinte "mindenképpen megvan, amennyiben a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma".

Magyar Levente úgy fogalmazott, hogy a nagykövet akkor érkezett Budapestre, amikor "Közép-Európa olyan időket él, mint évtizedek óta soha, rendkívül sok minden történik Magyarországon és a világban".

Azt mondta, Colleen Bell megérkezésével végre helyreállt az Egyesült Államok legmagasabb szintű diplomáciai képviselete Magyarországon, tekintve, hogy lassan két éve nagykövet nélkül működik a nagykövetség.

A KKM sajtóosztálya úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az amerikai diplomáciai képviselet vezetője szerdán adja át megbízólevelét a köztársasági elnöknek, Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök este fogadja vacsorán.

A korábban egyebek mellett a Gazdagok és szépek című szappanopera producereként tevékenykedő Colleen Bradley Bell nagyköveti kinevezését a jelölt felkészültségével kapcsolatos kisebb botrányok után szavazta meg az amerikai szenátus. Bell nem karrierdiplomata, hanem úgynevezett politikai kinevezett. Azután nyerte el a nagyköveti posztot, hogy korábban jelentős pénzösszegeket adományozott, illetve gyűjtött Barack Obama elnök választási kampányára.

Az előző budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis 2013 július végén távozott posztjáról, a külképviseletet 2013 augusztus óta ideiglenes ügyvivői minőségben M. André Goodfriend vezeti.

Colleen Bell a rendszerváltás utáni negyedik amerikai női nagykövet Budapesten. A 46 éves misszióvezető négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel együtt eddig Los Angelesben élt.

Colleen Bell 2014 januárjában az amerikai szenátus külügyi bizottságában tartott meghallgatáson arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem könnyű, de szükséges párbeszédet fog folytatni Magyarországgal a demokráciáról.

Az amerikai nagykövetség hétfőn úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a nagykövet férjével és három gyerekével érkezett Budapestre.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×