A Fidesz és az SZDSZ közös sajtótájékoztatón mutatta be a magyar Watergate-ügynek nevezett lehallgatási botrány kulcsfiguráját. Végvári József, a Belső Biztonsági Szolgálat őrnagya elmondta: december 24-én, a Hősök terén tartott ökumenikus misén kérte meg Roszik Gábor országgyűlési képviselőt, hogy ismertesse meg a Fekete Doboz munkatársaival, akiknek rendkívül fontos információkat kíván feltárni. Ily módon jutottak ki közreműködésével az Állambiztonsági Szolgálatnak azok az anyagai, amelyek bizonyították, hogy a szolgálat továbbra is gyűjt információkat a nem kommunista pártokról és vezetőikről. Az őrnagy, aki január 31-ével nyugállományba vonul, elmondta azt is, hogy a botrány kirobbanása után is folytak az iratmegsemmisítések az Államvédelmi Szolgálatnál, sőt erre ma is volt példa. Megerősítette, hogy az információszerzés számos eszközét alkalmazták a levélellenőrzéstől kezdve a telefon- és szobalehallgatáson át informátorok beépítéséig. A Fidesz és az SZDSZ képviselői ismét követelték a felelősök lemondását és azt, hogy az Állambiztonsági Szolgálatot különítsék el a Belügyminisztériumtól. Kifejtették, hogy a vizsgálatot ki kell venni a katonai főügyész kezéből, és független testületre kell bízni.
Egy Szentendre környéki légvédelmi alakulattól 29 szigorúan titkos, illetve titkos minősítésű ügyirat tűnt el január elején, és ezek egy részét egy kukában találták meg. A részletekről a Honvédelmi Minisztériumban tartottak sajtótájékoztatót. Keleti György ezredes, a tárca szóvivője elmondta, hogy az esetről Tőke Péter, a Reform című lap főszerkesztője értesítette a katonai vezetést, miután egy szentendrei háziasszony a háza előtti kukában egy dossziéban titkos iratokat talált. Az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja a nyomozást.
Romániában sztrájkkal fenyegetőznek a bányászok, ha nem javítanak munkakörülményeiken és nem kapnak több pénzt munkájukért. A zsilvölgyi bányászok küldöttségét Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának elnöke fogadta, a máramarosiakkal Petre Roman kormányfő tárgyalt. Megfigyelők szerint várható, hogy az új vezetés mindenben eleget tesz a követeléseknek, mivel Romániában az energiaellátás normális működéséhez elengedhetetlen a bányászok termelő munkája.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?






