Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bencsik szerint Orbán Viktor nem mondott semmit az állami hirdetésekről

Cáfolta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője azt a sajtóértesülést, miszerint Orbán Viktor kormányfő egy múlt heti találkozón azt mondta volna, hogy ezután a kormány a közmédiára koncentrál, és csak ott jelentet meg hirdetéseket.

Bencsik András az MTI-nek csütörtökön elmondta: a kétórás találkozót, amelyen - a híresztelésekkel ellentétben - nem csak jobboldali médiumok vezetői, főszerkesztői voltak jelen, múlt pénteken délután 13 órakor tartották a Parlamentben.

A "műhelybeszélgetésen" Orbán Viktor értékelte az elmúlt évet, és megfogalmazta az idei kormányzati ciklus kihívásait is, de "pénzről nem volt szó" - tette hozzá a főszerkesztő.

A vs.hu csütörtökön azt írta, hogy több független forrásból is úgy értesültek: Orbán Viktor arról beszélt, hogy a jövőben a közmédiát tekinti a legfontosabb csatornának a kormány és a Fidesz üzeneteinek közvetítésére. "Orbán azt is mondta, hogy a meghívottak ne számítsanak arra, hogy jelentősebb mértékű állami hirdetéshez jutnak a következő időszakban, a saját lábukon kell majd megállniuk" - áll a cikkben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×