Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ismét Balogh Béla lett a vasas szakszervezet elnöke

Ismét Balogh Béla lett a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke, erről az érdekvédelmi szervezet országos kongresszusa döntött szombaton - közölte a szakszervezet az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vasasok kongresszusa elfogadta a szövetség 2010-2014 közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a következő ötéves ciklusra előirányzott programot és megválasztotta vezető tisztségviselőit.

A kongresszus elnöknek újra Balogh Bélát, és alelnöknek Spieglné Balogh Líviát választotta.

A fórum támogatta, hogy az érdekképviselet programjának továbbra is legfajsúlyosabb része a tagszervezés, nagy hangsúlyt fektetnek a képzésekre és legfőbb értéknek tekintik a szakértelmet. A szervezet új működési struktúrájának kialakítása is ennek mentén történik majd.

A kongresszus álláspontja szerint a jelenlegi érdekegyeztetés elégtelen, a kormány egyoldalú intézkedései - egyebek mellett a létminimum alatti keresetek, a korengedményes, korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése - súlyos hátrányt okoznak a munkavállalóknak, aminek egyenes következménye, hogy tovább eszkalálódik a szegénység, egyre nő a fiatalok elvándorlása, a középkorúak pedig azzal a félelemmel szembesülnek, hogy idős korukra nyugellátás nélkül maradhatnak.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×