A harmadik rezsicsökkentéssel elsőként, még a tavasszal a gáz ára csökkenhet - közölte a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője. Rogán Antal a kormánypártok balatonszárszói évadnyitó frakcióülése előtt azt is elmondta, hogy a villamos energia és a távhő valószínűleg később lesz olcsóbb. A politikus jelezte: az általa vezetett előkészítő munkacsoport több verziót is készített. Hozzátette: a konkrét számokról először a Fidesz és a KDNP politikusait tájékoztatja, ezt követően döntenek az újabb rezsicsökkentés részleteiről, amit törvényjavaslatként az Országgyűlés elé terjesztenek.
Nemzetközi összehasonlításban is kedvezőnek tartja a magyar államháztartás adatait a költségvetésért felelős helyettes államtitkár. Banai Péter Benő közölte: az alacsony magyar államháztartási hiány kedvező növekedéssel is párosul Magyarországon, a tavalyi gazdasági növekedés 1 százalék körül lehetett. Hozzátette: jelenleg 17 európai uniós tagállam ellen folyik túlzottdeficit-eljárás, a magyar államháztartás hiányadata azonban azt mutatja, Magyarország nem juthat Málta sorsára, az államháztartási deficit idén is 3 százalék alatt lesz. Banai Péter Benő az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz vasárnap este hat órától.
Továbbra is kiszámíthatatlannak tartja a jövőt a fiatal orvosok számára a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István az InfoRádió Aréna című műsorában az egészségügyben dolgozók számára is kiszámítható életpályát sürgetett. A köztestület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a rezidenseknek 2011-ben bevezették a Markusovszky-ösztöndíjat, ám ez csak erre az átmeneti időre szól. Az érintettek anyagi helyzetében visszalépést jelent, amikor elveszítik a havi 100 ezer forintos juttatást. Éger István úgy vélte: ez a megoldás így nem állítja meg a fiatal orvosok elvándorlását.
Február végéig több mint 100 milliárd forint adósságot vállalhat át az állam a fővárostól. A közgyűlés jövő szerdán hatalmazhatja fel a főpolgármestert a szükséges megállapodások megkötésére. A testület napirendjén szereplő javaslat alapján az állam az adósságkonszolidáció első körében a főváros adósságának 60 százalékát, 104 milliárd forintot vett át tavaly június 28-án. A megmaradt mintegy 100 milliárdos adósságállományt február végéig veszi át az állam. Az adósságállomány nyolc hitelszerződést jelent.
Soron kívül összehívja az online-pénztárgép átállást segítő munkabizottságot a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte az adóügyi helyettes államtitkár. Pankucsi Zoltán a Kossuth Rádióban azután beszélt erről, hogy a kereskedelmi engedélyezési hivatal visszavonta két kassza engedélyét. A szervezet szerint az érintett berendezések hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre, és jogsértő célokra használhatók. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: a döntés több tízezer, főként kisvállalkozást érinthet, amelyeknek érdemes minél előbb újabb eszközöket rendelniük.
Tizenhárom megyére adott ki holnapra elsőfokú figyelmeztetéseket a várható jelentős mennyiségű hó, illetve hófúvás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzések szerint lassanként megszűnik a havazás a Dunántúl nagy részén. Reggelig a déli, délkeleti megyékben több mint 10 centiméter friss hó hullhat. Reggel már csak a délkeleti tájakon lehet gyenge, illetve közepes havazás. Több hó a keleti határ mentén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valószínű.
A fővárosi autósok 20-30 százaléka még mindig nem cserélte le a nyári gumiabroncsát. A Budapesten tartott közúti ellenőrzés eddigi tapasztalatairól Szécsi Tibor, a BRFK osztályvezetője elmondta: bár a nyári gumikkal közlekedőket nem büntetik meg, mégis célszerű jó minőségű téli abroncsot használni. A BRFK a kerületi rendőrkapitányságokat is utasította, hogy tartsanak ellenőrzéseket a fővárosban.
Több mint 700 mentőegység és az Országos Mentőszolgálat 1700 munkatársa van szolgálatban a téli időjárás idején. A munkát 7 mentőhelikopter is segíti. A szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a havazás mellett a hidegben is gondokat okozhat majd, így a csúszós utakon fokozott óvatosságra kérik a járókelőket és az autósokat. Győrfi Pál hozzátette: minden esethez a lehető legrövidebb időn belül megpróbálnak eljutni, de a várható havazás miatt megnövekedhet az ellátáshoz szükséges idő.
Túl alacsonynak tartja a megelőlegezett gyermektartásdíj összegét az alapvető jogok biztosa. Székely László arra kérte az emberi erőforrások miniszterét: fontolja meg a gyermekvédelmi törvény módosításának lehetőségét. Borza Beáta, az alapvető jogok biztosának munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a havi maximum 14 ezer 250 forintos összeg európai viszonylatban is kifejezetten alacsony, így közvetlenül veszélyezteti a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát. A szociális államtitkárság még vizsgálja a jogi lehetőségeket.





