Infostart.hu
eur:
385.6
usd:
332.7
bux:
121905.07
2026. január 16. péntek Gusztáv

Navracsics: Megvalósította a KIM a meghatározott reformokat

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az elmúlt három évben megvalósította a kormány által meghatározott szakpolitikai reformokat, a következő egy évben a finomhangolás, a rendszer "bejáratása" lesz a feladat - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a tárca hároméves teljesítményét értékelő sajtótájékoztatóján.

A miniszter felidézte, hogy 2010-ben három területen, a központi és a területi közigazgatás, illetve az igazságszolgáltatás reformjában akartak előrelépést elérni.

Elmondta: az állami intézményrendszer fiatalabbá és karcsúbbá vált az elmúlt három évben, hiszen 100 ezerről 83 ezerre csökkent kormánytisztviselői létszám. A KIM 18 milliárd forinttal kevesebb pénzből látja el sok esetben bővült feladatkörét, mint 2010-ben, és a fiatalítást jelzi, hogy a tárca kormánytisztviselőinek kétharmada mára 40 év alatti. Jelezte azt is: a KIM kormánytisztviselői körében radikálisan javult az idegennyelvtudás és a képzettségi szint is, így ma a minisztérium sokkal "versenyképesebb", mint elődei.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Az utóbbi években a magyar gazdaság növekedése megtorpant, melynek egyik legfőbb okaként a külpiaci helyzet romlását, különösen a német gazdaság versenyképességi problémáit jelölik meg. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy egyrészt milyen folyamatok és gazdaságpolitikai döntések vezettek az erős német függőség kialakulásához, másrészt pedig a régiós országok esetében is megfigyelhető-e ez a probléma, vagy egyedi, magyar specifikus tényezőről van szó. Ebben a cikkben erre a két aspektusra fókuszálva mutatom be ezt a problémakört.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×