Nagy eséllyel nem lesz szükség a zárolásokon túli egyenlegjavító intézkedésekre, ha az Európai Bizottság a Magyarországgal szembeni túlzott-deficit eljárás megszüntetéséről dönt - mondta a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A reklámadó sorsát firtató kérdésre Varga Mihály azt válaszolta, hogy ha kedvezőtlen döntés születik Brüsszelben, akkor csak a nagyberuházások állami részének kiváltását követhetően jöhetnek a költségvetés bevételeinek növelésére tervezett lépések, így például az adók emelése vagy új adók kivetése. Erre már vannak előkészített javaslatok, de a miniszter szerint ezek akkor kerülnek a kormány elé, ha időszerűvé válnak. A már elrendelt zárolásokról azt mondta, hogy annak mértéke intézményenként nagyjából 2 százalék, és ez szerinte kigazdálkodható. Egy minisztérium kivételével az összes tárca zárolási tervét jóváhagyta a nemzetgazdasági tárca - tette hozzá.
Elküldik a dolgozók ötödét a Miniszterelnökségről. A csoportos létszámleépítést Lázár János államtitkár rendelte el a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében bevezetendő zárolásokra hivatkozva. Az államtitkároknak, helyetteseiknek és a kormányszóvivőnek egy héten belül kell javaslatot tennie arra, hogy kiket küldenének el stábjukból.
Ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az irányadó rátát 25 bázisponttal 4 és fél százalékra mérsékelték. Az intézkedés megfelelt az elemzői várakozásoknak; a forint nem reagált a kamatvágásra, továbbra is idei árfolyamcsúcsa közelében jár.
Elutasított több, a trafikpályázatot érintő népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottság. A testület azért nem hitelesítette a kérdések mintapéldányát, mert azok egy részét nem találta egyértelműnek, míg más kezdeményezéseket azért nem engedett át, mert azok tárgya a bizottság szerint nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe.
Segíti a kormány a Magyar Honvédségtől távozók továbbfoglalkoztatását - erről írt alá megállapodást Hende Csaba honvédelmi és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. A leszereltek már nem csak a közigazgatásban, hanem az állami társaságoknál is elhelyezkedhetnek majd.
A helyi közösségek ellenőrző szerepét sürgeti a földügyletek vizsgálatában több civil szervezet. A nevükben fellépő Magyar Természetvédők Szövetsége szerint csak a helyiek tudják megakadályozni a spekulációs tőke megjelenését és a külföldiek földszerzését. Javaslatukat a földtörvény részletes parlamenti vitájával egyidőben tették közzé.
Eredményesnek nevezete a rendőrség elmúlt évi munkáját az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülésén a belügyminiszter. Pintér Sándor beszámolójában azt mondta: az emberölések és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, a felderített esetek száma pedig nőtt. Hozzátette: már vizsgálják, miként kerülhetett könnygáz a 9 éves kislány szemébe a hétvégi Debrecen-Ferencváros meccsen.
Az orvos szakértő szerint fulladás okozta az izsáki rendőrőrsön április elején megvert férfi halálát. A gyanú szerint a Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án szolgálatukat teljesítő rendőrök úgy megvertek egy motorosfűrész-lopással meggyanúsított 47 éves román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt sérüléseibe. A két rendőrt kényszervallatás, valamint halált okozó testi sértés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, ügyükben a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség folytatja a vizsgálatot.
Választási Monitoring Bizottság jött létre több baloldali ellenzéki párt kezdeményezésére. A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szerint a sorozatos alkotmánymódosításokkal a kétharmados többség olyan mértékben számolta fel a fékek és ellensúlyok jogállami rendszerét, amely veszélyezteti a választások tisztaságát.
Fertőző agyhártyagyulladás miatt meghalt egy gimnazista lány Vácott - erősítette meg a fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos. Homor Zsuzsanna közölte: a 17 éves lány csütörtökön náthaszerű tüneteket tapasztalt, pénteken fordult háziorvosához, de a megkezdett kezelés ellenére szombat reggelre életét vesztette. Az utólagos vizsgálat igazolta a fertőző agyhártyagyulladás kórokozójának jelenlétét. A tiszti főorvos elmondta: korábban nem volt, és most sincs járvány sem Vácott, sem az elhunyt lány iskolájában, utóbbiban fertőtlenítést rendeltek el, és a lánnyal kapcsolatban állókat megelőzésképpen antibiotikummal kezelik. A fertőző agyhártyagyulladás a legbiztosabban védőoltással kerülhető el.





