Egy minisztérium, a belügyi tárca kivételével jóváhagyta a költségvetési zárolások tervét a nemzetgazdasági tárca - mondta Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, az egyenlegjavító intézkedések nagyjából 2 százalék körüli zárolásokat jelentenek az intézményeknél, ez szerinte kigazdálkodható.
A tárcavezető megismételte, ezekre a lépésekre azért van szükség, hogy az Európai Bizottság biztosítottnak lássa a 3 százalék alatti költségvetési hiány tartását, és így javasolja a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Ha a kérdésben kedvezőtlen döntés születne szerdán, akkor a költségvetés bevételeinek további emelésére már vannak előkészített javaslatok, de a miniszter szerint ezek csak akkor kerülnek a kormány elé, ha időszerűvé válnak.
A zárolás mellett a második nagy lépés az lehet, hogy az idei és a következő évre tervezett beruházásokat nem a folyó kiadásokból finanszírozzák, hanem amennyiben az állami vagyongazdálkodásból további bevételek származnak, azokat lehet erre a célra fordítani. Nem arról van szó, hogy a Kossuth tér rendezése nem fejeződik be, hanem arról, hogy más forrásokat keresnek ennek a finanszírozására - hangsúlyozta Varga Mihály. A harmadik lépés az adók, közte a reklámadó és a bevételnövelő intézkedések sorozatát jelentené.
A miniszter kiemelte: ha szerdán kedvező javaslat érkezik Brüsszelből, akkor nagy az esély arra, hogy a zároláson túli lépéseket nem kell megtenni.
Megismételte, hogy nem lesz osztogatás, és nem készül jövőre választási költségvetés, ha az ország számára kedvező vélemény születik az Európai Bizottságban. Ugyanakkor nagyobb mozgásteret ad a kormányzatnak, hogy a pozitív döntés előnybe hozhatja a magyar gazdaságot, például a tőkepiaci kockázati felár csökkenésével vagy a forint erősödésével.
Hanganyag: Exterde Tibor





