Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Az alaptörvény módosítását javasolja az LMP

Az LMP szerint Magyarországon helyre kell állítani a népszuverenitást, a jogbiztonságot és a szociális jogállamot, valamint a fékek és egyensúlyok rendszerét. A párt ennek érdekében szerdán az alaptörvény módosítását kezdeményezte.

Jávor Benedek frakcióvezető szerdai, Schiffer András képviselővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a demokratikus intézmények és eljárások leépítése olyan kritikus módon változtatta meg az ország demokratikus működését, hogy kérdésessé vált, azt helyre lehet-e még állítani a 2014-es választások után.

Az LMP viszont azt szeretné, hogy ha legalább azokat a minimális feltételeket visszaállítanák, amelyek lehetővé teszik, hogy 2014 után egy kellően ellenőrzött, demokratikus verseny folyjon Magyarországon - jelentette ki.

Az ellenzéki párt ennek érdekében törvényjavaslattá formálta és a parlament elé terjesztette azt a programot, amelynek fő elemeiben két hete a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalommal megegyeztek.

Schiffer András alaptörvény-módosító javaslatuk három fő elemének a népszuverenitás, a jogbiztonság és a szociális jogállam, valamint a fékek és egyensúlyok rendszerének helyreállítását nevezte.

A népszuverenitás kapcsán azt mondta, a parlamenti választásokon a szavazók négy évente eldöntik, megfelel-e nekik az az irány, amit az ország vett. A Fidesz-KDNP viszont "aláaknázta" a következő kormányok előtti utat, az egykulcsos adó kétharmadba rögzítésével megbéklyózta a későbbi kabinetek gazdaságpolitikáját - mondta az ellenzéki képviselő, azt követelve, hogy az egykulcsos adót vegyék ki a kétharmados szabályok kzül és csökkentsék a sarkalatos törvények körét.

Schiffer András a jogbiztonság és szociális jogállam kérdésére áttérve közölte, jelenleg senki nem érezheti biztonságban a vagyonát, az egzisztenciáját. Emlékeztetett arra, hogy pártjuk már tavasszal alaptörvénybe akarta emelni a visszamenőleges jogalkotás tilalmát és a szerzett jogok védelmét. Az LMP azt is szeretné, hogy alaptörvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, illetve a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés jogát - ismertette.

A fékek és egyensúlyok rendszeréről beszélve azt mondta, hogy egy alkotmányos demokráciában minden politikai erőnek vannak korlátai, függetlenül attól, hogy mekkora a többsége. Az LMP ezért azt akarja, hogy az Országgyűlés legkésőbb 2014-ben állítsa vissza az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit, az embereknek adják vissza az Ab-hez fordulás lehetőségét, a bírói önkormányzati szervek pedig kapjanak hatékonyabb jogosítványokat - sorolta a képviselő.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×