Infostart.hu
eur:
388.66
usd:
330.03
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Balog Zoltán: a málenkij robot a védtelenségről szól

A málenkij robot a védtelenségről szól, de hiába voltak táborok, hazugság és istentagadás, hiába húztak határokat, most mégis együtt vagyunk - jelentette ki az emberierőforrás-miniszter szombaton a Szabolcs-Bereg megyei Vállajon.

Balog Zoltán a második világháború alatt és után a magyar-román határ melletti községből kényszermunkára elhurcoltak és kitelepítettek emlékére rendezett ünnepségen arról beszélt: sikerült túlélni ezt a borzalmas, érthetetlen és embertelen eseményt, még akkor is, ha annyi minden elveszett.

A jóvátételi munkának fordított orosz kifejezésre utalva a miniszter elmondta: az igazi jóvátétel az, hogy a hatalmasoknak, akik azt akarták, hogy pusztuljon el itt minden, nem lett igazuk.

A sváb gyökerekkel rendelkező településről 236 embert hurcoltak el kényszermunkára, emlékükre 2006-ban emelt szobrot a község önkormányzata. Balog Zoltán szerint az elhurcoltak hazatérésének említésekor nem szabad megfeledkezni a hálaadásról, amellyel a magyarok is tartoznak a háromszáz évvel ezelőtt ide érkezett németeknek.

A betelepülők kirajzottak, megművelték a magyar földeket, és gazdagították az országot - mondta a miniszter. Az ő "bűnük" a kommunizmus szemében az volt - folytatta Balog Zoltán -, hogy egyszerre akartak magyarok és németek lenni, és sokan inkább letagadták származásukat.

Amikor az áldozatot bűnösnek tekintik: ez az a helyzet, amikor le kell tagadni még a szenvedést is, még talán nevet is kell változtatni - utalt az elszenvedett viszontagságokra a miniszter. Balog Zoltán kifejtette: a sokáig várt szabadság azonban nem hozta el a túlélőknek az igazi jóvátételt, mivel az nem automatikus.

A szabadságért dolgozni kell és tartalommal kell megtölteni - tette hozzá.

"A mai napig adós a magyar állam azoknak, akik ezt a vidéket életben akarják tartani, akik azt akarják, hogy ezen a földön ne csak verejtékes munka legyen, ne csak áldozat legyen itt maradni, ne csak lemondás és küzdelem, hanem meg is érje" - emelte ki Balog Zoltán, hozzátéve, hogy Magyarország a mai napig az egyetlen olyan ország, amely a kitelepítésekért bocsánatot kért a magyarországi németektől.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×