Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Navracsics: Meg kell védeni értékeinket

A nemzetek versenyében akkor tudunk helytállni, ha megvédjük helyi értékeinket - mondta Navracsics Tibor Herenden, a Polgármesterek a nemzeti értékek védelméért elnevezésű fórumon csütörtökön.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a herendi manufaktúra konferenciatermében elmondott köszöntőjében felidézte: 85 évvel ezelőtt született az a törvény, amely létrehozta a Collegium Hungaricumot azzal a feladattal, hogy külföldön védje a magyar szellemi vívmányokat, külföldre közvetítse a magyar szellemi örökséget. Az akkor létrehozott ösztöndíjrendszer ma is él, lehetőséget adva a fiataloknak, hogy más országokkal ismerkedjenek - tette hozzá.

A politikus azzal folytatta: idén az Országgyűlés elfogadta a hungarikumtörvényt, amely már nemcsak a magyar szellemi, hanem a tárgyi emlékeket is védi. Azt az örökséget, amely megkülönböztet, kiemel bennünket a többi nemzet közül, és amelyekre büszkék lehetünk. Ezen értékek hosszú listájából a herendi porcelánt és a tokaji bort említette példaként.

Mint mondta, a jogszabály megalkotásával nem ér véget a folyamat, kinyílnak a lehetőségek, hiszen a nemzetek versenyében akkor tudunk helytállni, ha a helyi értékeket meg tudjuk védeni.

A mi feladatunk, hogy ezeket az értékeket gondozzuk, az önöké, hogy a helyi értéktárak létrejöjjenek és fennmaradjanak - mondta a polgármesterek előtt Navracsics Tibor.

Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a törvény egyik előkészítője, aki 2008-óta szervezi Veszprémben a hungarikummozgalmat, arról beszélt, hogy a hungarikumtörvény elfogadásához kormányváltásra volt szükség. Mint mondta, ezt a fórumot azért szervezte, hogy a települések vezetői első kézből értesüljenek a helyi értéktárak létrehozásának lehetőségeiről.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×