Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

BKK-jelentés: Több szabályzat hiányos

A vezetői, irányítói kontrollrendszerek kiépítése és működtetése megfelelő, de javasolt a folyamatba épített kontrollok erősítése, valamint a kockázatkezelés egységes keretrendszerének kidolgozása - állapította meg a Főpolgármesteri Hivatal belső ellenőrzési osztályának jelentése, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) működéséről és gazdálkodásáról szól.

Az origo.hu múlt kedden a fővárosi önkormányzat ellenőrzési jelentésére hivatkozva közölt egy összeállítást; e szerint a Budapesti Közlekedési Központ 2011-ben egyebek mellett többször is indokolatlanul kért jogi tanácsokat ügyvédi irodáktól, és hiányosan töltötték ki az üzemanyag-vásárlásokhoz szükséges bizonylatokat.

A dokumentum kiszivárogtatása miatt a főpolgármester vizsgálatot indított, egyben hangsúlyozta: a Budapesti Közlekedési Központ belső ellenőrzéséről szóló jelentés nem tartalmaz jogi következményekkel járó megállapítást.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója korábban azt mondta: a belső ellenőrzés nem állapított meg törvénysértést, hanem javaslatokat tett arra, milyen adminisztrációs és szabályozási feladatai vannak még a BKK-nak. Hozzátette: személyi felelősséget a jelentés nem állapított meg.

A dokumentum - amelyet jövő kedden tárgyal a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága - egyebek mellett arról számol be, hogy az ellenőrzött időszak nagyobbik része átmeneti volt a társaság életében, a cégjogi megalakítás után a tartalmi építés folyt. A dokumentum kitér arra is, hogy a kulcspozíciónak tekinthető gazdasági, jogi és informatikai vezetői státusokat csak 2011 folyamán töltötték be, így a feladatok érdemi megszervezése is késéssel indulhatott meg. A feladatellátást elsődlegesen munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók végzik, a javadalmazás és bérpolitika pedig megfelel a főváros szabályzatának.

A dokumentum ismerteti, hogy a kapott pénzügyi források a BKK működését biztosították, de az ehhez kapcsolódó fejlesztésekre 2011. novemberig csak minimálisan volt lehetőség. A társaságot induláskor a Városháza épületében helyezték el, ám a feladatok és az integrálódó szervezetek miatt új székhelyre is szükség volt. A belső ellenőrzés rögzítette: a bérleményt szabályosan és a gazdaságossági szempontok szem előtt tartásával választották ki.

A dokumentum szerint a szabályozottság 2011 végére lefedte a működés teljes területét, több eleme azonban hiányos. Az ellenőrzési osztály mások mellett a közfeladatok átadás-átvételéről és a gazdálkodásról szóló szabályzatot említette, emellett a kontrollrendszerek fejlesztésére tett javaslatot.

A jelentés megjegyzi, hogy a beszámolási és elszámolási kötelezettségek között előfordult a pontatlanság és a határidők figyelmen kívül hagyása. Emellett a Főpolgármesteri Hivatal részéről is hiányolják a körültekintő teljesítésigazolást, és kifogásolják az utalási határidők be nem tartását.

Az ellenőrzési jelentésben szereplő javaslatok kapcsán Vitézy Dávid egy 33 pontból álló intézkedési tervet juttatott el Sárádi Kálmánné főjegyzőhöz, ő jóváhagyta a dokumentumot. A főjegyző emellett a Főpolgármesteri Hivatalnak is javaslatokat tett, mások mellett a vagyonrendelet aktualizálása, valamint a szervezet és a BKK közötti feladatok egyértelmű kijelöléséhez szükséges eljárási rend elkészítésére.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×