Infostart.hu
eur:
360.48
usd:
316.6
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A kormány még nem döntött Fellegi Tamás utódjáról

Gazdasági kérdésekről is tárgyalt a kormány szerdai kihelyezett ülésén Sopronban - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI helyszínen lévő tudósítójának az ülést követően. Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy Fellegi Tamás fejlesztési miniszter utódlásáról nem döntöttek.

Az ülésen történtekről csütörtökön Budapesten tájékoztatják a közvéleményt - tette hozzá Giró-Szász András.

Az MTI úgy tudja, megszületett a döntés a jövő évi költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat átalakításáról, a részleteket várhatóan Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a kormányszóvivő ismerteti majd.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Fidesz-KDNP frakcióülése után azt mondta, a költségvetés esetleges módosításáról szerdai ülésén tárgyal a kabinet, a büdzsé főszámait azonban nem szabad módosítani, dacára annak, hogy kisebb lesz a növekedés, és gyengébb lesz a forint a korábban vártnál. A költségvetési törvényjavaslat átalakítását pénteken, az uniós csúcstalálkozó után Brüsszelben jelentette be a kormányfő. Az MTI-t tájékoztató kormányzati forrás közlése szerint jelenleg úgy tűnik, emiatt nem kell plusz ülésnapot tartania a parlamentnek.

A kabinet abból az alkalomból tanácskozott Sopronban, hogy a város lakói 90 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Magyarországhoz kívánnak tartozni. December 14-ét 2001-ben nyilvánította a hűség napjává egy kormányrendelet. A jogszabály arra emlékeztetett, hogy Sopron a trianoni békeszerződéssel Ausztriához került, de a város lakossága az 1921. december 14-i népszavazáson úgy döntött, hogy Sopron térjen vissza Magyarországhoz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×