Egy, a testülethez forduló magánszemély indítványában azt vetette fel: sérti a jogbiztonsághoz és a szociális biztonsághoz való jogot az a 2008-as törvénymódosítás, amely szerint a rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a keresőtevékenységet folytató rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét. Az indítványozó kifogásolta azt is, hogy a kihirdetése után hat nappal életbe lépett jogszabály nem biztosított megfelelő felkészülési időt az alkalmazására.

Az Ab június 7-én hozott határozatában a szociális biztonsághoz való jog vonatkozásában megszüntette az eljárást, mert korábban már foglalkozott a felvetett kérdéssel, és nem állapított meg alkotmányellenességet. Az indítványozó által felvetett egyéb alkotmányossági kifogásokat pedig a most kihirdetett határozatával utasította el.

A testület szerint az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma kapcsán két kérdésben kellett állást foglalni. Egyrészt abban, hogy keletkezett-e várománya a rokkantsági nyugdíjban részesülőknek a rokkantsági nyugdíj változatlan feltételekkel való folyósítására, és így sértett-e szerzett jogot az indítványozó által kifogásolt jogszabályi rendelkezés. Másrészt abban, hogy a kifogásolt rendelkezés kihirdetése és hatályba lépése közötti hat napos időtartam alapján megállapítható-e a kellő felkészülési idő hiánya.

Az Alkotmánybíróság szerint "a rokkantsági nyugdíjra való jog nem alanyi alkotmányos jog, hanem meghatározott feltételek fennállása esetén az aktív korúak számára egészségkárosodásuk következtében elszenvedett munkaképesség-csökkenés miatt kiesett jövedelem pótlására szolgáló, vegyes társadalombiztosítási és szociális elemeket tartalmazó ellátás". Azt, hogy "a rokkantsági nyugdíjra való jog nem alanyi alkotmányos jog", egyébként nem most mondta ki először a testület, azt legutóbb egy tavaly decemberi határozatában is megállapította.

Az Ab hangsúlyozta továbbá, hogy önmagában a szociális biztonsághoz való jog mint az állam kötelezettsége nem jelenti azt, hogy az állam ne szüntethetné meg meghatározott feltételek - így jelen esetben a megélhetési minimumot biztosító kereső tevékenységből származó jövedelem, vagyis a rászorultság megszűnése - esetén az aktív korúak részére biztosított társadalombiztosítási ellátások igénybevételét.

A testület megállapította, hogy az indítványozó által kifogásolt törvényi rendelkezés nem keletkeztetett várományt a korábbi szabályozás alapján rokkantsági nyugdíjra jogosultak számára, így a jogosultság feltételei, illetve a rokkantsági nyugdíj megszűnési feltételeinek változása nem sérthetett szerzett jogot sem; ezért a kifogásolt rendelkezés a jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmét sem eredményezte.

A jogszabályi rendelkezésre való felkészülési idő kérdésében az Ab úgy érvelt: igaz ugyan, hogy a kihirdetés 2009. június 26-án történt, a hatálybalépés pedig hat nappal később, 2009. július 1-jén. Mivel azonban a kifogásolt rendelkezést a rokkantsági nyugdíj megszűnési okaként legkorábban ezen rendelkezés hatályba lépését követő hat hónapon át megszerzett jövedelmek, keresetek esetében lehet alkalmazni, ez kellő időt biztosított a jogosultaknak arra, hogy mérlegelhessék: a csökkent munkaképességük (rászorultságuk) miatt járó ellátásukat - a megélhetési minimumot biztosító kereső tevékenységükből származó jövedelmük folytán - hosszú távon tudják-e olyan munkavégzéssel pótolni, amellyel megélhetésük biztosítottá válik.