Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.48
bux:
147387.87
2026. november 4. szerda Károly

Nem volt fedezete a 22 milliárd forintos kórházi támogatásnak

Nem volt fedezete a 2009-ben a kórházaknak adott 38 milliárd forint egy részének - ismerte el az InfoRádiónak az előző országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kökény Mihály azt mondta: a gazdaság által termelt többletbevételből akarták előteremteni a gyógyító-megelőző tevékenység támogatására szánt 22 milliárd forint ellentételezését, ám az összegnek végül az Egészségbiztosítási Alap bevételi oldalán nyitottak egy külön címsort.

Kökény Mihály kiemelte: nem érzi felelőtlen döntésnek, hogy az előző kormány a kórházaknak úgy adott 22 milliárd forintos támogatást, hogy arra nem volt fedezet. "Tavaly ősszel, amikor a költségvetés készült, és amikor a kórházi érdekképviseletekkel a kormány megállapodása létrejött, akkor úgy látszott, hogy 2010-ben növekedni fog a foglalkoztatottság és a gazdaság, vagyis a gazdasági növekedés a 22 milliárd forint fedezetét előteremti majd" - fogalmazott az előző országgyűlés egészségügyi bizottságának vezetője.

Hozzátette: lépéseket kellett tenniük annak érdekében, hogy az intézményrendszer működése stabil maradjon. "Szó volt arról is, hogy ez a juttatás egyfajta előlegként működik majd, amelynek egy bizonyos részét a kórházak bizonyos feltételek mellett egy idő után visszajuttatják majd" - magyarázta. A volt országgyűlési képviselő utalt arra is, hogy az intézményi hálózat átalakítása ésszerűbbé tette volna a finanszírozást is.

A Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése szerint az idei költségvetésben a bevételi oldalon 212 milliárd forint volt az elmaradás, azaz ennyivel tervezték túl a bevételeket. Ezen belül tíz százalékot képvisel az a 22 milliárd forint, amellyel tavaly emelték meg a gyógyító-megelőző tevékenységek támogatását, ennek azonban a tényfeltáró bizottság szerint nem volt valós fedezete.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Az Állambiztonsági Levéltár irattároló pincéjében kezdődött az a tájékoztató, amelyen bejelentették november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és hogy élesítik a Nyitottaktak.hu weboldalt az adatokkal. A főigazgató jelezte, sokkal teljesebb lenne a kép, ha Moszkva-környéki levéltárak anyagaihoz is hozzá lehetne férni. Cikkünk frissül. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×