Infostart.hu
eur:
385.2
usd:
331.85
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

A tanárok szerint nehéz volt az idei írásbeli érettségi

Lezárultak azok az érettségi vizsgák, amelyeket mindenkinek meg kell írnia. Az InfoRádió által megkérdezett pedagógusok szerint a magyar, a matematika és a történelem feladatsor is nehezebb volt az előző évekhez képest.

A szokásosnál nehezebbnek ítélték a tanárok az idei érettségi vizsgák feladatait. A középszintű magyar érettségin Gelléri Andor Endre Pármai likőr című novelláját vagy Karinthy Frigyes egyik Kosztolányi-paródiáját elemezhették a diákok. A szövegértési teszt a Magyar Hírlap egyik októberi interjúja volt, amelyben Szentmártoni Szabó Géza egyetemi tanár beszélt egy nemrég felfedezett Janus Pannonius-szövegről.

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint ezek a tételek "régimódian igényesek" és túl irodalmiak.

A meglepően sok kombinatorikai és statisztikai feladat miatt a tavalyihoz képest ugyancsak kicsit nehezebbnek vélte a középszintű matematika érettségit Somogyi Géza, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium matematika szakos igazgatója.

Hasonló volt a véleménye Baracs Nórának, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola történelem szakos tanárának az egyebek mellett a rendszerváltozásra, a Rákosi-korszakra és a nők munkaerőpiaci helyzetére rákérdező középszintű történelem érettségiről.

A gödöllői Török Ignác Gimnázium most érettségiző diákja, Csonka Bálint viszont nem találta nagyon nehéznek a feladatokat, bár, mint mondta: a középszintű matematika vizsgán szerepelt olyan kérdés is, ami nem része a tanagyagnak.

Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke elmondta: az érettségi vizsgák minden évben kiváltják azt a vitát, hogy túl nehezek vagy éppen túl könnyűek. Bakonyi László hozzátette: a követelményrendszer és a feladatokat összeállító szakmai bizottságok nem változnak, így vélhetően a jövő évi feladatok sem fognak jelentősen változni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×