eur:
394.67
usd:
372.15
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor

Orbán Viktor: Öt nagy nemzeti ügyről kezdődnek konzultációk

Ha egy rendszer rossz, azt meg kell buktatni, és ez megtörtént - mondta Orbán Viktor a vasárnapi második forduló után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: a magyarok vasárnap úgy döntöttek, véget vetnek az oligarchák rendszerének. A pártelnök beszélt az adórendszer átalakításáról, a Valutaalappal való tárgyalásról, és arról, hogy reményei szerint Lázár János lesz a Fidesz frakcióvezetője.

A nap is másként süt - mondta első mondatában Orbán Viktor, utalva a változásokra és a vasárnapi elsöprő Fidesz győzelemre. A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje ezután elmondta: Navracsics Tibor levelet intézett Bajnai Gordonhoz, hogy tájékoztassa arról a törvényjavaslatról, amely a kormányzati átadás-átvétel tárgyában született. Az új kormány arra törekszik, hogy minden lépés követhető legyen - hangsúlyozta a pártelnök a hétfő délelőtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A 68 százalékos választási győzelem a demokrácia megerősítését jelenti Magyarországon. Közép-Európában az a nagy dilemma, forradalom legyen, vagy maradjunk az alkotmányos kereteken belül. Miközben az elmúlt nyolc évben Magyarországot tönkretette a kormány, a jobboldalnak volt ereje az alkotmányos renden belül maradni. Ez a választás megerősítette Magyarország uniós elkötelezettségét. Volt olyan párt, amely kifejezetten EU-ellenes platformmal indult és 12 százalékot kapott - fogalmazott Orbán Viktor.

Mint fogalmazott, a második világháború utáni politikatörténetében volt már rá példa, hogy rendszerváltás és forradalmi értékű változás történjen a parlamenti választásokon. Nem egyszerűen parlamenti választás történt, nem egyszerűen a hatodik szabad választás volt ez, sokkal többről van szó - emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: levontuk az elmúlt húsz év tanulságát.

A magyarok már 20 éve sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják a rendszerváltást. A vasárnap esti választási eredmény feljogosít minket egy axiómára: politikai rendszert váltani nem lehet, átmeneti korszakban nem akarnak tovább élni az emberek. Világos támaszokra van szükség, ha egy rendszer rossz, azt meg kell dönteni, meg kell buktatni. Ez megtörtént. Újat kell helyette alapítani, építeni - ez a feladat előtt áll Magyarország.

Véget ért az oligarchák rendszere

Az elmúlt húsz év egy rendkívül kínos és keserves korszak volt, függetlenül a 1990-es eredeti szándéktól, végül egy oligarcha rendszerbe torkollott Orbán Viktor szerint, aki kiemelte: közép-európai értelemben az oligarcha azt jelenti, hogy bizonyos üzleti csoportok befolyásuk alá vonják a politikai életet, és eltérítik a demokráciát eredeti útjáról.

A magánérdekek kerülnek előtérbe a köz érdeke helyett. Ez tönkretesz, elrohaszt, felemészt. A magyarok tegnap úgy döntöttek, véget vetnek az olirgarchák rendszerének - mondta a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje.

Orbán Viktor úgy folytatta: ennek az új rendszernek a neve a nemzeti együttműködés rendszere. Ez egy fontos kifejezés, amelyet sokat fogunk hallani a következő időszakban. Ebben tilos a politikának a magánérdekeket szolgálnia. Ami ezzel szembe megy, például a bűnözés, a korrupció, az indokolatlan bürokrácia, azzal mi is szembe megyünk - hangsúlyozta.

Ebben a rendszerben benne vannak a határon túli magyarság, amelynek néhány vezetőjével már kapcsolatba lépett Orbán Viktor, és megkérte őket, fogalmazzák meg az elvárásaikat.

Mire használják a kétharmadot?

A kétharmad felveti, mire használjuk ezt az alkotmányos erőt. Első: gazdaság és közbiztonság, és csak utána minden más. Ezek a legfontosabb feladatok Orbán Viktor szerint, aki elmondta: az alkotmányos változások csak ezután jöhetnek, noha néhány nem várhat sokáig, mint például az önkormányzati rendszer átalakítása.

A miniszterelnök-jelölt kiemelte: nagy energiát fordít majd arra,hogy a kapcsolattartás sokrétű legyen. Nemzeti konzultációkat tart a kormány öt nagy nemzeti ügyben: a rend, a gazdaság, az egészségügy, a szociális biztonság és a demokrácia területén.Kényelmetlen helyzetben van Orbán

Újságírói kérdésre, hogy valóban nyolc tárcát alakít-e ki a Fidesz, Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar politika abban a perverz létben érzi jól magát, hogy várja a megszorításokat. A főkérdés az, tudunk-e olyan lépéseket hozni, hogy az emberek úgy érezzék, több lehetőséghez juthatnak.

A leendő kormány szerkezetét illetően kényelmetlen helyzetben vagyok, megértést kérek - mondta a miniszterelnök-jelölt, aki hozzátette: ameddig Sólyom László köztársasági elnök úr nem kér fel valakit a kormányalakításra, nem illendő a jövőről beszélni. Mondhatnék neveket, amik a fejemben vannak, de a formákat be kell tartani.

Lépésről lépésre

Az új kormány első lépése a nemzeti együttműködés kultúrájának a megteremtése lesz, és öt ügyben tartanak nemzeti konzultációkat. Az első törvényjavaslatról szóló dokumentumot már eljuttattuk a miniszterelnöknek az átadás-átvételről. Amíg nincs tiszta víz a pohárban, addig nem szabad semmi mással foglalkozni - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki kiemelte: működik a Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság.

Három részből álló tervet kell benyújtani: szerinte: az adórendszerbeli változásokról, a bürokráciával szembeni átfogó támadásról, valamint az önkormányzatokkal történő együttműködésről szóló tervet.

A pártelnök elmondta: ennek a három nagy tervnek lesz törvényi alátámasztása. Azért volt szükség a kétharmadra, hogy ezeket a törvényeket el tudják fogadni.

A közbiztonságot illetően Orbán Viktor szerint egyetlen pillanatot sem lehet várni, erre van a legnagyobb szükség. Észak-Magyarországon tárgyalnak majd önkormányzati vezetőkkel, polgármesterekkel, cigányvezetőkkel.

A kis bűncselekmény is bűncselekmény. Az nem megy, hogy a tyúklopást már nem is akarják felderíteni, és az sem megy, hogy a kishalakat elkapják, de a nagy halak megússzák - fogalmazott Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy a közmunka lehetőségeit is ki kell szélesíteni. A kis értékre elkövetett bűncselekmények szankcionálását a jegyzőtől az új kabinet visszahelyezi a rendőrségre. A legfontosabb, hogy védelmet adjunk azoknak, akik a becsületes munkával védeni szeretnék a javaikat. Akkor tudom felszámolni a félkatonai szervezeteket, ha közben meg tudom védeni az embereket a rendőrséggel - hangsúlyozta.

Söralátét méretű adóbevallás

Az adórendszerrel kapcsolatban a pártelnök ismét aláhúzta: egyszerűsíteni kell adórendszert, söralátét méretű adóbevallásra van szükség. Demokrácia-probléma, ha egy középfokú végzettséggel rendelkező ember nem tudja megoldani az adóbevallást. Ha Magyarország versenyképes ország akar leni, az adózása nem lehet kedvezőtlenebb, mint a környező országoké - fejtegette Orbán Viktor.

Hozzátette, Magyarországnak felszabadulásra is szüksége van, például a korrupció szorítása alól. A családi elemmel való kiegészítése az adórendszer változásának idén már nem, csak januárban várható, először az adókerülés lehetőségének szűkítését tervezik.

Arra a kérdésre, hogy mekkora parlamenti franciája lesz a KDNP-nek, Orbán Viktor azt mondta: ez nem az ő illetékessége, hanem Semjén Zsolté és a Fidesz majdani frakcióvezetőjéé, "aki reményeim szerint Lázár János lesz"."Az IMF és az EU nem a főnökeim"

Az én felfogásom szerint sem az IMF, sem az EU nem a főnökeim - válaszolta Orbán arra a kérdésre, hogy kérik-e a pénzügyi világszervezetektől a hiánycél növelését. Szerinte is tárgyalni kell az IMF-fel, de a cél az, hogy partnernek nyerje meg az ország a támogatására, ennek érdekében javaslatokat tesznek, amiket megvitatnak.

A Fidesz felfogásában a legjobb hiány a nulla hiány. Normális emberek vagyunk, senki sem szeret úgy tervezni, hogy hiány van a kasszában. Az ideális állapot, ha nem költünk többet, mint amennyit megtermelünk. A probléma az, hogy az ország nyakig úszik az adóságban, így pedig nem lehet egy hiánymentes költségvetést megtervezni - jelentette ki.

Nekem egy hiánycélom van, a nulla, minden más megalkuvás a körülményekkel, amiket nekem át kellett venni." Most az a feladat, hogy megállapítsák, a jelenlegi folyamatok mellett mekkora lesz év végén a valós hiány. Szerinte "lassan mindenki elismeri", hogy a jelenlegi hiánycél már a múlté, a kérdés, hogy milyen évközi beavatkozásokkal lehet csökkenteni a valós hiányt.

A nemzetpolitika lelki ügy

A nemzetpolitika fontos lelki ügy, de egyben regionális ügy is - jelentette ki Orbán Viktor, aki hozzátette: az új kormány kellő körültekintéssel és tapintattal fog eljárni, érvényesíteni fogja az érdekeinket. Budapest érvényt fog szerezni a kölcsönös tiszteletnek.

Szerinte más természetű a magyar kisebbség helyzete a környező országokban, mint általában Nyugat-Európában a kisebbségeké. A magyarok nem odaköltöztek, hanem ott őshonosok - hangoztatta.

Nagyok vagyunk, erősek vagyunk, olyan felhatalmazás van a kezünkben, amely egyik környező állam vezetőinek sem, de ezt nem kell hangsúlyozni. Megadjuk a tiszteletet a környező országoknak, de elvárjuk, hogy ők is tiszteljenek bennünket" - összegezte Orbán Viktor nemzetpolitikai elképzeléseit.

A földvásárlás ügyében Ausztria és Franciaország a példa

A földvásárlás ügyében a pártelnök elmondta: különbséget kell tenni a jogi szabályozás és a valós helyzet között. Orbán Viktor szerint Ausztriában jogilag semmi sem tiltja a külföldiek földvásárlását, mégis lehetetlen külföldieknek földhöz jutniuk.

Megpróbálom meggyőzni a magyarokat, hogy a földmoratórium fontos, de ezzel párhuzamosan olyan jogi szabályozás kialakítására törekszem, amilyen Ausztriában van. Azaz, a brüsszeli tárgyalásoktól függetlenül új szabályozást alkotunk Magyarországon, de ezzel párhuzamosan megpróbáljuk fenntartani a moratóriumot - válaszolta Orbán Viktor a BBC kérdésére.

"Nem az offshore-lovagok helye"

A parlamentnek joga van megváltoztatni a PSZÁF-re és a Nemzeti Bankra vonatkozó szabályokat" - felelte Orbán újságírói kérdésre. A Fidesz meg fogja vizsgálni, hogy lehetséges-e hatékonyabbá tenni a pénzügyi szervezetek felügyeletét, "indokolt új szempontokat felvetni". Az MNB-ről csak annyit mondott, hogy "büszkék szeretnénk lenni arra az intézményre és a vezetőire is, nem az offshore-lovagok helye az".

Bátorság, elvtársak, elvtársnők!

A közel egyórás sajtótájékoztató végén Orbán Viktor elmondta: azok, akik huszonöt éve egypártrendszerben éltek, most elkezdenek rettegni attól, hogy a Fidesznek kétharmados többsége van. Ez álszentség - reagált arra, hogy az MSZP aggódik a túlhatalma miatt.

Bátorság, elvtársak és elvtársnők, a demokrácia megmaradt. Az ellenzéknek elegáns alkotmányjogi elbánásban lesz része - zárta beszédét a miniszterelnök-jelölt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Elszabadulhat a bika az arany piacán

Elszabadulhat a bika az arany piacán

A Citigroup elemzői szerint az arany ára a következő 18 hónapban elérheti az unciánkénti 3000 dollárt, az előttünk álló ralit többek között a várható amerikai kamatcsökkentések táplálhatják, miközben a keresletet a központi bankok és kínai fogyasztók felőli aranyétvágy, valamint az aranyfedezetű alapokba történő beáramlás is erősíti - írta meg a Bloomberg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×