eur:
389.04
usd:
362.24
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

Finomhangolja a kormány a döntési moratóriumot

Az EU-s forrásból megvalósuló közbeszerzések, és uniós pályázatok esetében módosítja a döntési moratóriumról szóló kormányhatározatot a kormány. A módosításról azt követően döntött a kabinet, hogy a héten a miniszterelnök kabinetfőnöke találkozott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Agrárkamara és a Magyar Mérnöki Kamara képviselőivel.

Az EU-s forrásból megvalósuló és már támogatási szerződéssel rendelkező közbeszerzéseket kiveszi a kormány a döntési moratórium hatálya alól. Így ezek a közbeszerzések változatlanul folytatódhatnak - olvasható a kormányszóvivői iroda közleményében, amely szerint a módosításnál a kormány figyelembe vette a Magyar Mérnöki Kamara észrevételeit. Az EU-s forrásokból valósulnak meg az infrastrukturális beruházások, amelyek lassítása, időbeni elcsúsztatása negatívan érintette volna az építőiparban és az építőiparnak dolgozókat, így a mérnököket is.

A hazai forrásból megvalósuló, alapvetően nem infrastrukturális fejlesztésekre irányuló közbeszerzések azonban továbbra is a döntési moratórium hatály alatt maradnak. Ez azt jeleni, hogy hazai forrásból megvalósuló közbeszerzést abban az esetben lehet megindítani, ha arról a döntés a következő kormány megalakulását követő időpontra esik, illetve ha ez alól a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár felmentést ad.

A kormány szerint az a helyes, ha a költségvetés terhére a kormány már nem vállal olyan típusú kötelezettségeket, amivel szűkítené a következő kabinet mozgásterét.

A pályázatok tekintetében - meghallgatva a kamarák aggályait és észrevételeit -szintén módosítja a kormány a szabályokat. A január 20-a előtt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett pályázati felhívások, valamint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program esetében megjelent jogcímrendeletek kapcsán beadott pályázatokat el lehet bírálni. Ezeknél a pályázatoknál sok esetben már meg is kezdődött a megvalósítás, és így a döntési moratórium hátrányosan érintené a pályázatokban részt vevő hazai vállalkozásokat. Fontos aláhúzni azonban, az ügyvivő kormány működése alatt ezek esetében sem lehet döntést hozni.

A január 20-a, tehát a döntési moratórium hatályba lépése után meghirdetett pályázatok esetében nem változik a szabályozás, azokat nem lehet már elbírálni. Ez azonban nem jelent késlekedést, vagy bármilyen zökkenőt, hiszen ezek a pályázatok leghamarabb júniusra, júliusra, az új kormány felállása után érhetnek döntési szakaszba. Így be lehet betartani a jogszabályi határidőket.

A döntési moratórium személyi kinevezésekre vonatkozó része változatlan marad. 2010. március 1-jét követően az új kormány minisztereinek kinevezéséig nem lehet új vezetőket nem lehet kinevezni sem az egyes minisztériumoknál, sem pedig a központi államigazgatási szerveknél, illetve ezek helyi szerveinél. Nem lehet minisztériumokban szakmai tanácsadói és főtanácsadói címet nem lehet adományozni. Ezt a döntést a szakmai szervezetek is helyesnek és támogathatónak ítélték.

Nincs változás a kötelezettség-vállalások tekintetében sem. A minisztériumokban, illetve a központi költségvetési szerveknél 2010. április 1-jét követően csak a közfeladatok zavartalan ellátásához szükséges kötelezettség-vállalásokról születhet döntés. Ezt a kormány kérésére a kincstárnokok szigorúan ellenőrizni fogják. A központi államigazgatási szervek, illetve más költségvetési szervek, vagy a vagyonkezelésükbe tartozó gazdasági társaságok április 1. után 10 millió forintnál nagyobb értékű vagyon átruházásáról, illetve hasznosításáról csak abban az esetben hozhatnak döntést, ha ehhez a kormány - nyilvánosan megjelenő határozatban - hozzájárulását adja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×