A Magyarországon élő cigányság beilleszkedése mindig problémákat vetett fel, ám az 1990-ben bekövetkezett fordulat ezen a téren látványos romláshoz vezetett. Csalog Zsolt, a témával sokat foglalkozó író és szociológus egy 1993-ban megjelent tanulmányában feltárta, hogy a cigányság életminősége és társadalmi beilleszkedése attól függ, hogy az adott korban milyen pozíciókat foglalt el a munkaerőpiacon.

Egy szintén 1993-as interjúban Csalog olyan súlyosnak nevezte a helyzetet, hogy szerinte a fajgyűlölet miatt "a magyarországi cigányság elemi önvédelemre szorul" és ez társadalmi robbanáshoz, cigánylázadáshoz vezethet. A robbanás akkor nem következett be, ám megoldást sem sikerült találni a problémákra. A fajgyűlölet vádját sokan visszautasították, és arról beszéltek, hogy éppen a romákkal szemben szorul védelemre sok esetben a lakosság. Az elmúlt hónapokban egyértelműen tapasztalható, hogy a feszültség egyre nő.

"A cigányság a magyar munkaerőpiacon" című írásában Csalog Zsolt 1993-ban kifejtette: azok a cigány családok, akik kisparaszti földtulajdonhoz jutottak a középkorban, "nyom nélkül asszimilálódtak". Erre azonban kevés példa adódott a magyar történelemben, így "a cigányság a feudális rendszerben mindvégig a gazdasági életnek csupán periferikus mellékszereplője lehetett, s a Közép- és Kelet-Európában oly meghatározó jelentőségű mezőgazdaságban nem jutott semmilyen szerephez."

A tisztes szegénységtől a teljes kilátástalanságig

A tradicionális cigány foglalkozások (teknővájó, muzsikus, vályogvető, lókereskedő, kosárfonó, stb.) talaján a cigányság a feudális és késő-feudális társadalom legalsó szintjét foglalhatta el. "Mindamellett: ez a legalsó szint is hely volt, a tisztes szegénység vállalásával többé-kevésbé élhető élethelyzet" - állapította meg Csalog Zsolt. A 20. századra azonban az ipari fejlődés ellehetetlenítette ezeket a pozíciókat, és a megváltozott helyzethez a cigányság azóta képtelen alkalmazkodni.

Ha felemás módon is, a Rákosi- és a Kádár-korszak javulást hozott. A cigányság a "szocializmustól" a közvetlen kenyérgondok megszűnését, a viszonylagos létbiztonságot kapta. Ezért a politikai hatalom iránti lojalitással adózott, tovább rontva ezzel is társadalmi pozícióit - említi tanulmányában Csalog.

Cigányság - ambíciók nélkül

A nem várt ajándékként kapott létminimum nem ébresztett a cigányságban ambíciókat a kvalifikáció megszerzésére. A "nagy ugrás" évtizedeiben a cigányság relatív lemaradása tragikusan növekedett - állapította meg Csalog Zsolt.

Ez a meglehetősen ellentmondásos státusz ugyanakkor az 1980-as évek második felében rövid idő alatt teljesen összeomlott. A magyarországi cigányságnak nemcsak az aktuális helyzete vált elviselhetetlenné, hanem a perspektívák is bezárultak: "nehezen szerzett történelmi tőkéjét veszíti el a cigányság, ebben az évszázadban immár másodszor. A cigányság körüli társadalmi feszültségek drámaian élesednek. Nemcsak a kormányzat, de a magyar társadalom sem képes felismerni, hogy ha a probléma kezelésében igen gyors változás nem történik, a helyzet súlyos társadalmi robbanáshoz vezethet" - írta 1993-as tanulmányában Csalog Zsolt.

Az 1990-es évek elején a rendszerváltás eufóriája, aztán pedig az átalakulás gyorsan jelentkező kínjai (jelentős munkanélküliség, hatalmas infláció, hajléktalanok) elterelték a figyelmet a cigánysággal kapcsolatos ügyekről.

Optimizmus, avagy a demokrácia parancsa

Ugyanakkor egyfajta naiv optimizmus is jellemezte a rendszerváltást. Mint a Nyilvánosság Klub 1989 júniusi rendezvényén megfogalmazódott: sokan úgy gondolták, hogy a korábbi torzulást kell helyrehozni, vagyis demokráciát és polgári viszonyokat kell teremteni, és akkor cigánykérdés sem lesz. A másik vezérgondolat az volt: a demokrácia igénye már ma is azt parancsolja, hogy ne a beolvasztásra, a teljes asszimilációra törekedjék a társadalom, mint eddig, hanem arra, hogy minden népcsoport megtarthassa a maga sajátos értékeit, és így illeszkedhessék be a társadalomba - tudósított az MTI.

Robbanás előtt a 10 millió cigány régiója?

A romákkal kapcsolatos gondok a többi volt szocialista országban is jelentkeztek, az üggyel Európa is foglalkozni kezdett. Az európai országoknak garantálniuk kell a cigányok jog- és esélyegyenlőségét, az egyenlő bánásmódot - jelentette ki határozottan az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 1993 februárjában.

A közgyűlés megállapítása szerint a cigányok olyan kisebbséget jelentenek, amely nem él összefüggő területen. Az Európai Közösség országaiban a becslés szerint egymillió, Közép- és Kelet-Európában viszont hat-tíz millió között van a cigány lakosság száma. A határozat sürgette a cigányokkal szemben tanúsított türelmetlenség megszüntetését.

Önmeghatározási kérdőjelek: kisebbség, vagy valami más?

A javaslat vitájában Bratinka József képviselő, a magyar küldöttség vezetője, a közép-európai cigánykérdés tapasztalatait összegezve arra hívta fel a figyelmet, hogy a cigányságnak, mint kisebbségnek meghatározását sok bizonytalanság veszi körül: a cigányok egy része kisebbségnek tekinti magát, mások nem. Jelentős különbségek vannak a cigányság életmódjában, az egyes országokban élő cigányok számában. Így a parlamenti közgyűlés ajánlása csak akkor vezethet eredményre, ha figyelembe veszik a cigányság sajátos helyzetét, saját önmeghatározását. Ebben a helyzetben minden szélsőséges megoldási kísérlet hiba lenne: az is, ha akarata ellenére kisebbségi helyzetbe szorítanák a cigányságot, de az is, ha erőszakos asszimilációs kísérletekkel próbálnak meg kisebbségi önmeghatározását fékezni - hangoztatta a magyar képviselő Strasbourgban. 

Tátongó szakadék a rasszizmus és az önvédelem megítélésében

A Csalog Zsolt által kifejtett gondolatok jól mutatják, milyen értelmezési szakadék húzódik a szociológiai irodalom, és az értelmiség egy részének, illetve a szélesebb közvélemény hozzáállása között. Míg az egyik oldal szerint sokszor már a téma felvetése is "rasszizmus", addig sokan úgy érzik: éppen a magyarországi átlagpolgárok szorulnak védelemre a romákkal szemben.

A fentieket mutatja például, ahogy Tőkéczki László politológus a nagy visszhangot kiváltó sátoraljaújhelyi cigányügy kapcsán kifejtette álláspontját a Magyar Nemzetben. A városi önkormányzat 1997-ben négy betelepült cigány család távozását tartotta indokoltnak azok beilleszkedni nem tudó magatartása miatt - ezt a helyi cigány kisebbségi önkormányzat is támogatta. A kisebbségi ombudsman ugyanakkor rasszistának minősítette az önkormányzat határozatát.

Tőkéczki furcsállotta az ombudsmani logikát. "Nem azok sértenek emberi jogokat, együttélési szabályokat, akik saját kisebbségi csoportjuk szempontjából sem vállalhatók, hanem azok, akik védik egy település békéjét, rendjét. (...) Úgy tűnik, hogy ma Magyarországon az egyéneknek nem egyenlőek az állampolgári jogaik - legalábbis az állampolgári jogok biztosa szerint nem. Valakiknek akkor is sérthetetlenek a jogai-igényei, ha azokat semmiféle kötelességgel, felelősséggel nem támasztják alá, míg másoknak csupán tűrési joguk van, vagyis kötelezően humanistának kell lenniük" - idézte az MTI a politológus írását.

A cigánykérdés lényege

Tőkéczki szerint, ahogyan nincs kollektív bűn, úgy nincs az egyes normaszegő tetteire kollektív védelem sem. "Nem ártana már egyszer tisztázni, hogy cigánykérdés nálunk vagy bárhol máshol leginkább azért van, mert a cigány lakosság közül sokan lényeges életvitelbeli és értékelvi-erkölcsi pontokon nem hajlandók a többségi társadalom többségéhez alkalmazkodni. Ennyiben viszont a problémának semmi köze a "fajisághoz", a nem cigány lumpenségnél (sajnos, növekvő szám) ugyanez a baj" - írta Tőkéczki.

Az érem másik oldala

Nagyon jellemző ugyanakkor a helyzetre az is, ahogyan a cigányság életkörülményeinek elismert kutatója, Kemény István szociológus vélekedett a problémákról. Első helyen egy diszkriminációellenes törvényre van szükség - nyilatkozta a HVG-nek 1998. januárjában Kemény, utalva egyebek között a sátoraljaújhelyi történésekre. "Ha lenne ilyen törvény, akkor szerintem nem történt volna meg mindaz, ami megtörtént Sátoraljaújhelyen vagy Székesfehérváron. Tudván, hogy van ilyen törvény, nem merték volna meghozni azokat a döntéseket, amelyeket meghoztak" - vélekedett a szociológus.

Cigány bűnözők - Horn Gyula "ostobasága"

Kemény István nem kímélte az akkor kormányzó baloldali miniszterelnököt sem: "Állandóan vannak olyan kormánynyilatkozatok, amelyek növelik az előítéleteket. Horn Gyula például elítéli a rasszizmust, de rögtön hozzáteszi, hogy a cigányok is határolják el magukat a bűnöző cigányoktól. Ez nemcsak ostoba, mert 'a cigányok bűnözők' tévhitet erősíti, hanem képtelen is. S ezt szűkebb körben is képviseli, mint például a cigány önkormányzati kongresszuson, amikor kijelenti, hogy aki dolgozik, az itt meg is tud élni. Ha Tony Blair, Lionel Jospin vagy Helmut Kohl kisebbségekről hasonlót mondana, soha nem szállna le róluk a sajtó, mindig a szemükre vetnék ezt a szerencsétlen megfogalmazást. Nálunk pedig még népszerű is lehet egy miniszterelnök ilyen kijelentése."

Horn Gyulával korábban is "baj volt". A taktikai érzékéről ismert szocialista kormányfőt egy időben sokat kritizálták, hogy a "romaügy" számára csak eszköz a miniszterelnök hatalomkoncentrálásra irányuló törekvésekben. 1996. április 5-én erről adott hírt a távirati iroda: "A roma civil szféra elégedetlen az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (ÖCKO) és Tabajdi Csaba kizárólagosságra törő politikájával - egyebek mellett ez is elhangzott a Roma Café összejövetelén, amelyet 'A roma civil önszerveződés, az OCKÖ és a kormány viszonya' címmel hirdettek meg."

A rendezvény előzménye többek között a néhány héttel azelőtt megtartott cigányügyi parlamenti vitanap, továbbá a Roma Programbizottság létrejötte volt. A megjelentek köre független roma értelmiségiektől a civil szervezetek és az OCKÖ képviselőin át magas rangú kormányhivatalnokig terjedt. A vitát a házigazda Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke vezette, aki bevezetőjében megfogalmazta a vita kulcskérdéseit: helyeselhető-e a miniszterelnök hatalomkoncentrálásra irányuló törekvése, nem veszélyezteti-e az országos cigány önkormányzat és a kormányzat cigány politikájának monolitikus struktúrája a rendszerváltás óta kiépült önszerveződést.

A vitában elhangzott: "a kormánynak valójában nincsen érdemleges stratégiája a cigányságra vonatkozóan". 

A cigányság elutasítottsága 

A Magyar Tudomány összeállításában 1997-ben megjelent tanulmányában Erős Ferenc, a pszichológiai tudomány doktora a magyarországi felnőttkorú lakosság körében két egymást követő évben: 1994-ben és 1995-ben végzett közvéleménykutatás eredményeinek felhasználásával vizsgálta, hogy a "mennyiségi" mutatókon kívül milyen jellegzetességei vannak a hazai antiszemitizmus és a cigány-ellenesség közötti eltéréseknek - tudósított az MTI.

A reprezentatív felmérések során arra kerestek választ, hogy a megkérdezettek egy "rokonszenv-ellenszenv" skála segítségével hogyan osztályozzák a különféle csoportokat.

A közvéleménykutatási adatok elemzése azt bizonyította, hogy a legelutasítottabb kisebbségi csoport Magyarországon a cigányság, a zsidóság megítélése viszont - az átlagos rokonszenv és társadalmi távolság alapján - relatíve kedvező, amiből azonban távolról sem következik, hogy antiszemita nézetek ne lennének jelen a magyar társadalomban - írta az MTI. 

Lett volna esély

A szerző megállapítja: a cigányellenesség az 1990-es évtized Magyarországán nem egyszerűen a múltból örökölt előítéletrendszer, hanem olyan attitűd, amelynek egyes komponenseit csökkentik, más komponenseit viszont felerősítik a rendszerváltás, a társadalmi átalakulás folyamatai. Van esély arra, hogy egy modernizálódó, multikulturális és multietnikus irányban elmozduló társadalom a cigány identitás megőrzése és fejlesztése mellett képes integrálni a cigányságot olyan módon, hogy annak szociális, jogi, munkaerőpiaci, iskolázási, művelődési és egyéb hátrányait fokozatosan enyhíti.

Romló társadalmi és gazdasági feltételek között van esély arra is, hogy e hátrányok tovább növekednek - vélekedett Erős Ferenc.

(Az összeállítás második részét hamarosan olvashatják.)