Húsz évvel ezelőtt, 1989. január elején a fővárosban aláírásgyűjtő akciót szervezhetett a Duna Kör. "A környezetvédők a nagymarosi vízlépcső ügyében megfelelően előkészített, társadalmilag ellenőrzött népszavazást követelnek. Az Elnöki Tanácshoz címzett aláírásgyűjtő íveket a két hónapja folyó akció során 75 ezren írták alá" - jelentette 1989. január 2-án az MTI.

Az esemény fordulatként értelmezhető, amely ahhoz vezetett, hogy az építkezés folytatásának 1988. októberében történt parlamenti megszavazása után néhány hónappal, 1989. május 13-án Németh Miklós miniszterelnök javaslatára a kormány felfüggesztette a nagymarosi építkezést.

Két Duna "keringő"

A vízlépcső építése ellen 1988-ban már komoly tiltakozó akciók szerveződtek. Április 24-én a környezetvédők tiltakozó felvonulást tartottak a Duna-parton Visegrád és Esztergom között, szeptember elején pedig a Duna Kör kezdeményezésére létrejött Duna Konferencia megfogalmazta az első, tudományosan megalapozott és a közvélemény számára is elérhető kritikáját a vízlépcsőrendszerről.

Szeptember 12-én az Országház előtt tízezrek tüntettek az építkezés ellen. A komoly társadalmi ellenállást akkor még figyelmen kívül hagyva 1988. október 6-án az Országgyűlés 317 igen szavazattal úgy döntött, hogy az építkezést folytatni kell. 

A két évtizeddel ezelőtti január tartogatott még egy fontos eseményt az állampárti politizálás csődjének jelképévé váló "Dunaszaurusz" elleni legendás tiltakozások sorában. 1989. január 10-én az MTI hírül adta - ez akkor óriási szó volt egy ellenzéki tiltakozással összefüggő eseménnyel kapcsolatban! -, hogy "a Magyar Hidrológiai Társaság január 12-én, csütörtökön 14 órakor előadó ülést rendez a MTESZ székházában a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel érintett Dunaszakasz hordalék- és mederviszonyainak várható alakulásáról. Egyebek között szóba kerülnek a Dunakiliti Tározó feltöltődésének és a nagymarosi duzzasztott meder alakulásának kiszámítható változásai és a hordalék-mozgás mérő- és megfigyelő rendszerének tervei is."

Magyarország kiszáll

Az 1989. januári eseményeket, illetve a sikeres aláírásgyűjtési akciót követően végül a kormány úgy döntött, leállítja a gyűlölt építkezést. A kormánydöntést az Országgyűlés 1989. június 2-án hagyta jóvá, egyben felhatalmazta a kormányt a további tárgyalások folytatására. A miniszterelnöki találkozó Budapesten zajlott le 1989. július 20-án, ahol Németh Miklós bejelentette a csehszlovák félnek, hogy a magyar kormány nemcsak a nagymarosi, de a dunakiliti építkezést is felfüggeszti.

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer közös építéséről és üzemeltetéséről szóló szerződést 1977. szeptember 16-án kötötte meg Magyarország és Csehszlovákia, ezt a magyar fél az 1978. évi 17. sz. törvényerejű rendeletben iktatta jogrendjébe - írja a Wikipédia.

A szerződéssel együtt megállapodást írtak alá arról, hogy az építés során a felek kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak. A szerződés részletezte a megtermelt árammennyiség egymás közötti megosztását 1989-ig, valamint a megvalósítás ütemtervét, az egymástól átvállalt munkákat. A felek kötelezettséget vállaltak arra is, hogy az energiatermelő berendezéseket 1986 és 1990 között üzembe helyezik.

Az építkezés azonban nem kezdődött el a mindkét országban jelentkező gazdasági nehézségek miatt, ezért a felek 1981. szeptember 21-én tárgyalásba kezdtek a beruházás csúsztatásáról. A magyar fél részéről ezeken a tárgyalásokon merült fel először a környezeti hatások tudományos igényű vizsgálatának szükségessége. A felek az 1977-es államközi szerződésben rögzített határidők öt évvel történő eltolásában állapodtak meg, melyet 1983. október 10-én Prágában írtak alá.

Időközben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát a beruházás komplex vizsgálatára. Az Akadémia 1983. december 20-án állásfoglalásában a várható környezeti és gazdasági károk miatt az építkezés jelentős időbeli elhalasztását javasolta, de komoly megfontolásra javasolta az építkezés leállítását is.

Az 1983. október 10-én aláírt szerződésmódosítást az Elnöki Tanács 1984. február 7-én, az 1984/6. törvényerejű rendeletében hirdette ki. Az építkezést Magyarországon állami nagyberuházásként kezdték el, a költségeket a központi költségvetésből, illetve a központi költségvetést terhelő hitelekből fizették. (A hitelek nem terhelték közvetlenül a költségvetést; azokat az erőművekben termelt árammal kívánták törleszteni).

Alternatív Nobel díj

1984. augusztus 1-jén megalakult a Duna Kör civil szervezet, amely a vízlépcsőrendszer ellen küzdött szamizdat hírlevelekben, nyilvános vitákban, tiltakozó akciókkal, céljuk az emberek felvilágosítása volt a fenyegető környezeti károkról. 1985 decemberében alternatív Nobel díjjal ismerték el a Duna Kör és vezetője, Vargha János tevékenységét.

A magyar "környezetvédő szervezetek" követelésére és gazdasági nehézségekre hivatkozva a nagymarosi építkezést 1985-ben átmenetileg felfüggesztették, a beruházó a Vízügyi Tudományos Kutatóintézettel elkészíttette a vízlépcsőrendszer hatástanulmányát.

1986. május 28-án a fővállalkozó kivitelező, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat és a Magyar Villamos Művek Tröszt több magánszerződést kötött osztrák vállalatokkal. Az egyik szerződés 5,7 milliárd schilling értékben a Donaukraftwerkét bízta meg a nagymarosi vízerőmű teljes tervezésével és kivitelezésével, a másikban pedig megállapodtak, hogy a nagymarosi erőmű beindulása után 20 éven keresztül exportált elektromos árammal törlesztjük a beruházás költségeit az osztrákoknak.

A sorozatos ellenzéki tiltakozások, valamint a népszavazási kezdeményezés után 1989. május 13-án Németh Miklós miniszterelnök javaslatára a kormány felfüggesztette a nagymarosi építkezést, melyet május 24-én a miniszterelnök személyes találkozón közölt Ladislav Adamec csehszlovák miniszterelnökkel, majd közös felülvizsgálatot javasolt a csehszlovák félnek. A két ország szakértői közötti tárgyalások 1989. július 15. és július 19. között Budapesten folytatódtak le, ezeken a tárgyalásokon a magyar fél átadta a csehszlovák szakértőknek a vízlépcsőrendszer működtetésének kockázatairól készült dokumentációt.

C változat - a Duna elterelése

1989. Június és október között szakértők több csoportja vizsgálta a terveket. Tanulmányt állított össze a massachusettsi egyetem Ökológia csoportja, a Természetvédelmi Világalap szakértőinek csoportja és az MTA ad hoc bizottsága is, és elkészült a képviselők tájékoztatására alakított független bizottság jelentése (az ún. Hardi-jelentés) is.

Időközben 1989. augusztus 31-én a csehszlovák miniszterelnök levélben rögzítette országa álláspontját: a magyar építési munkák azonnali folytatását kéri, ellenkező esetre kilátásba helyezi a bősi erőmű üzembe helyezéséhez szükséges munkák csak csehszlovák területen történő megvalósítását, az 1989. október 26-i miniszterelnöki találkozón - bár a magyar fél a közös felülvizsgálat mellett érvelt - a cseh fél bejelentette, hogy megkezdték a C változat (egyoldalú üzembe helyezés) terveinek készítését.

1989. október 31-én az Országgyűlés a Hardi-jelentés alapján úgy döntött, hogy Magyarország végleges felhagy a nagymarosi duzzasztó és erőmű építésével, a dunakiliti építkezés folytatását pedig új államközi szerződéshez kötötte. Az országgyűlési javaslat előírta, hogy a szerződésbe ökológiai garanciákat építsenek be.

November 30-án a magyarok átadták a csehszlovák félnek a megvalósítási szerződés országgyűlési határozatának megfelelően módosító javaslatát. Csehszlovákia erre nem válaszolt, ellenlépésként kilátásba helyezte, hogy ha a Dunakiliti építkezést Magyarország nem folytatja, a bősi erőművet a Dunát elterelve, kisebb tározóval (ez volt az úgynevezett C változat) akkor is üzembe helyezi.