2016. április 27. 07:07 Tovább vadásznak a taxis hiénák - lapszemle Hiányoznak a vasúti határok átjárhatóságának feltételei– írja a Magyar Idők. Kevesebb kórház maradhat – írja a Magyar Nemzet.
2016. április 27. 06:56 Az utolsó pillanatban állították le az első rakéta kilövését a Vosztocsnij űrállomáson Műszaki okokból egy nappal elhalasztották az orosz Vosztocsnij űrrepülőtér szerda hajnalra tervezett első rakétastartját.
2016. április 27. 06:44 A 3-as metróról dönthenek a Fővárosi Közgyűlésben A 3-as metróvonal felújításához kapcsolódó döntéseket is meghozhat a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, amelyen várhatóan több mint félszáz előterjesztést tárgyalnak meg.
2016. április 27. 06:30 A zika- mellett a chikungunya-fertőzés is terjed az olimpia országában Brazíliában kedden először tettek közzé átfogó hivatalos adatokat a zikalázfertőzéses esetekről, az egészségügyi tárca közlése szerint az országban eddig mintegy 91 ezer esetet jelentettek, közben azonban a tavalyi évhez képest erősödött a chikungunya-járvány.
2016. április 27. 06:16 Trump ötből öt, Clinton ötből négy államban nyert Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns egyértelmű diadalt aratott az amerikai előválasztások keddi fordulójában, ötből öt államban nyerve meg a választásokat, a demokratáknál Hillary Clinton ötből négy államban győzött.
2016. április 27. 05:58 Lemondott Havanna érseke Lemondott a havannai érseki tisztségről Jaime Lucas Ortega y Alamino bíboros, aki jelentős szerepet játszott Kuba és az Egyesült Államok közeledéséhez vezető titkos tárgyalásokban - jelentette be kedden a Vatikán.
2016. április 27. 05:46 Két élethelyzet egy lakásban, Mundruczó Kornél rendezésében Magunk választjuk a sorsunkat vagy eleve elrendelt életutakat járunk be? - ezzel a kérdéssel foglalkozik Mundruczó Kornél legújabb rendezése, a "Látszatélet".
2016. április 27. 05:26 Átalakítják a legnagyobb lengyel bányacéget Megállapodást írtak alá kedden Katowicében a legnagyobb lengyelországi bányacég, a Széntársaság Kft. átalakításáról, amely keretében egy újonnan alakuló cég, a Lengyel Bányacsoport (PGG) veszi át a KW meglévő 11 bányáját és négy üzemét. A megállapodás aláírásánál jelen volt Beata Szydlo lengyel kormányfő.
2016. április 27. 05:05 Az oroszok 72 százalékának nincs útlevele Az oroszok 72 százalékénak nincs külföldi utazásra jogosító útlevele - derült ki a moszkvai független Levada közvélemény-kutató központ felméréséből.
2016. április 26. 23:23 Növeli a szívroham kockázatát az éjszakai munka Növeli a szívinfarktus kockázatát az éjszakai munka - erősítette meg egy újabb kutatás.
2016. április 26. 23:05 Ellopták Szent Hedvig relikviáját a frankfurti dómból Ellopták Szent Hedvig (1174-1243) ereklyetartóját a frankfurti Szent Bertalan-katedrálisból.
2016. április 26. 22:48 Háromezer éves koporsókat találtak Közép-Kínában Ritka jó állapotban fennmaradt háromezer éves koporsókra bukkantak régészek a közép-kínai Honan tartományban.
2016. április 26. 22:26 Hónapokra elhallgat a Big Ben Várhatóan hónapokra elhallgat jövőre a Big Ben, a londoni parlament világhírű toronyórája, amelynek nagyjavítását már nem lehet sokáig halogatni.
2016. április 26. 22:03 Rekordösszeget buknak a fogadóirodák a Leicester City bajnoki címén Fennállásuk legnagyobb veszteségét könyvelhetik majd el a fogadóirodák az angol labdarúgó-bajnoksággal összefüggésben, ha a listavezető Leicester City a hétvégén megnyeri története első élvonalbeli bajnoki címét.
2016. április 26. 21:44 Elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő Meghalt Tommy Kono, minden idők egyik legkiemelkedőbb súlyemelője. A kétszeres olimpiai bajnok 85 évesen hunyt el Honoluluban - adta hírül a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) kedden honlapján.
2016. április 26. 21:29 Több ezer diákkal tartott gyakorlatot a katasztrófavédelem A tömegrendezvények biztonságos lebonyolításának jelentőségére hívta fel a figyelmet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság keddi gyakorlatával, amelyen csaknem ötezer diák vett részt a IX. kerületi Groupama Arénában, a Ferencvárosi Torna Club (FTC) stadionjában.
2016. április 26. 21:16 Bizalmat kapott Robert Fico harmadik kormánya Másfél hétig tartó vita után kedden este jóváhagyta a pozsonyi parlament az új kormányprogramot, s ezzel bizalmat szavazott Robert Fico harmadik kabinetjének.
2016. április 26. 21:11 Költségvetés, alapkamat, taxisok - a nap hírei Benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét a nemzetgazdasági miniszter. Ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. Készek minden kedden demonstrálni a taxisok, ha a hatóságok nem intézkednek az illegális fuvarozók ellen
2016. április 26. 21:10 Negyedszerre temették újra Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költőt Szűk családi körben temették el kedden, immár negyedszerre, Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költőt egykori otthonában, a csendes-óceánparti Isla Negrában.
2016. április 26. 21:01 Sikeresen zárult a Digitális Témahét Több mint 80 ezer diák és 5 ezer pedagógus kapcsolódott be a Digitális Témahét programjaiba - mondta az InfoRádiónak a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2016. április 26. 20:51 Észak-Korea nukleáris elrettentést akar Észak-Koreának az "erőteljes nukleáris elrettentéshez" való jogát hangoztatta a phenjani külügyminisztérium egy keddi közleményben.
2016. április 26. 20:38 USA: nemzetbiztonsági kockázat az ivóvízválság Több száz amerikai kis- és nagyvárost veszélyeztet hirtelen előálló és komoly vízhiány. A helyzetet immár olyan válságosnak ítélik, hogy az Országos Hírszerzési Igazgatóság Hivatala (DNI) a vízhiányt a terrorizmus mellett az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.
2016. április 26. 20:36 Nem mind szálloda, ami annak hirdeti magát Együttműködően fogadták a szálláshelyek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatát - mondta az InfoRádióban Vermes Bella szóvivő.
2016. április 26. 20:12 Megszavazta az iraki parlament a kormány részleges átalakítását Megszavazta kedden az iraki parlament a kabinet részleges átalakításáról szóló javaslatot, amely véget vethet a közel-keleti országot sújtó belpolitikai válságnak.
2016. április 26. 20:00 Cristiano Ronaldo nélkül nem ment a góllövés A Cristiano Ronaldo nélkül pályára lépő Real Madrid 0-0-s döntetlent ért el a Manchester City vendégeként labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót a jövő héten rendezik.
2016. április 26. 19:49 Orbán Viktor: Békéscsaba egy kiaknázatlan lehetőségekkel teli város Több mint 30 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Békéscsabán annak a megállapodásnak köszönhetően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt alá kedden a békési megyeszékhelyen Szarvas Péter (független) polgármesterrel.
2016. április 26. 19:36 Több szerb párt is a szavazatok újraszámlálását követeli A hétvégi szerbiai választásokon leadott szavazatok újraszámolását követelte kedden a voksoláson toronymagasan az élen végzett Szerb Haladó Párt (SNS), mert szerinte több "érdekes dolog" is történt a múlt vasárnapi választások éjszakáján, ami aggodalomra ad okot.
2016. április 26. 19:03 "Kis szuperkedd": öt amerikai államban kezdődött előválasztás Öt amerikai tagállamban kezdődtek előválasztások a novemberben kicsúcsosodó elnökválasztási folyamat keretében: a Connecticut, Delaware, Maryland, Pennsylvania és Rhode Island szövetségi államokban tartott voksolásokat közép-atlanti előválasztásnak vagy "kis szuperkeddnek" is nevezik.
2016. április 26. 18:58 Tarlós István: Sajnos nem tilthatjuk be az Ubert Nem zárkózunk el az egyeztetéstől, de eszköztelenek vagyunk az Uberrel szemben - mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
2016. április 26. 18:48 Irán tiltakozik az amerikai legfelsőbb bíróság vitatott döntése ellen Teherán bekérette kedden a svájci nagykövetet az amerikai legfelsőbb bíróság vitatott döntése miatt, amelynek értelmében a testület engedélyezte a befagyasztott iráni alapokból közel kétmilliárd dolláros kártérítés kifizetését az "iráni terrorizmus" amerikai áldozatainak részére.
2016. április 26. 18:35 Tőzsdére viszik a szaúdi olajcéget Tőzsdére vinné az állami olajvállalat egyelőre csak 5 százalékát a szaúdi állam - jelentette be a szaúdi koronaherceg. A Portfolio elemzője azt mondta: mivel a szaúdi állam a világ legnagyobb olajkészletével rendelkezik, ezért akár még az állami vállalat 5 százalékának a tőzsdére vitele is óriási jelentőségű a piacon.
2016. április 26. 18:30 Speciális megvilágítást kap a Lánchíd az olimpia tiszteletére A riói olimpia kezdete előtt száz nappal a brazil zászló sárga és zöld színét ölti magára a Lánchíd egy éjszakára - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
2016. április 26. 18:24 Simán nyert a Benedek-csapat Nagyváradon A magyar férfi vízilabda-válogatott simán győzött a románok vendégeként a világligában, így továbbra is versenyben van a csoportelsőségért, ezáltal pedig a júniusi szuperdöntős részvételért.
2016. április 26. 18:22 Több százan perelték be a japán kormányt Több mint hétszázan indítottak pert kedden a japán kormány ellen azzal az érveléssel, hogy az új nemzetbiztonsági törvények sértik a szigetország alkotmányát.
2016. április 26. 18:19 Sztrájkolnak az angol orvosok Példa nélküli sztrájkot tartanak kedden és szerdán Angliában, ahol a kezdő orvosok még baleseti ellátást sem hajlandók nyújtani. A fiatal szakemberek a kormány szerintük erőszakkal rájuk erőltetett új munkaszerződése miatt tiltakoznak.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót