Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
316.09
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit

Cristiano Ronaldo nélkül nem ment a góllövés

A Cristiano Ronaldo nélkül pályára lépő Real Madrid 0-0-s döntetlent ért el a Manchester City vendégeként labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót a jövő héten rendezik.

A „felvezetés” szenzációja, hogy bő egy órával a kezdés előtt kiderült, Cristiano Ronaldo, aki kiemelkedően a legeredményesebb játékosa a mostani sorozatnak (és egyébként a BL-történelem góllövőlistáját is vezeti) biztosan nem lép pályára ezúttal az Etihadban. A Real Madrid még a cserék közé sem nevezte, következésképpen a portugál át sem öltözött. Hiánya nagy veszteség, de a BBC kimazsolázta, hogy CR7-nek korábban nem igazán ment ezen a pályán. Kétszer is kiállították, s mindössze egy gólt szerzett, azt is büntetőből.

Karim Benzema ellenben vállalni tudta a játékot, így a spanyolok a Navas – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Lucas Vázquez, Benzema, Bale. A Manchester City nagy hiányzója Yaya Touré. Az angolok tizenegye: Hart – Sagna, Otamendi, Kompany, Clichy – Fernando, Fernandinho – Navas, De Bruyne, David Silva – Agüero.

A kezdőcsapatokba 12 ország ad játékost, a legtöbb, öt a spanyol, három a Madridban, kettő a hazaiaknál. Négy brazil (2-2), három francia (kettő a Citynél, egy a vendégeknél), két-két belga és argentin (City), valamint egy-egy Costa Rica-i, portugál, horvát, német, walesi (Real Madrid), illetve angol (Man City) játszik.

Az első tíz perc ismerkedéssel telt, a Manchester City ugyan többet birtokolta a labdát, de ez azzal is magyarázható, hogy Zinedine Zidane, talán okulva a Rayo elleni, hétvégi rossz kezdésből, biztos védekezésre utasította a csapatát. 

A huszadik perc végéig nem változott a játék képe, a Madrid csak nagyon ritkán vállalkozik ellentámadásokra. 

Pepe sárga lapot kapott a De Bruyne elleni szabálytalanságáért.

David Silva megsérült, lement a pályáról. Kelechi Iheanacho állt a helyére. 

Lassan vége az első félidőnek, eddig nem volt kaput eltaláló lövés, sőt, a kapu mellé/fölé küldöttből is csak egy akadt. A Manchester City a legutóbbi 11 hazai BL-meccsén nem tudott vezetni a szünetben. Itt a tizenkettedik?

A félidőben 0-0.

A második játékrészre Jesé állt be a Madridba, a nem teljesen egészséges Karim Benzema helyére. 

Kun Agüero a meccs eddigi legjobb lövésével tűnt ki, de ez sem találta el a kaput. 

Sergio Ramos fejesét könnyedén fogta Joe Hart. Kapura ment a labda!

Jesé fejese után a labda a léc tetejéről pattant ki. 

Luka Modric a kapu fölé lőtt. 

A második manchesteri spanyol is lement a pályáról. Jesus Navas helyén Raheem Sterling. 

Casemiro fejese után a labda lábon találta Joe Hartot. 

Kapuközeli szabadrúgás a Madridnak. Nincs Ronaldo, sok a jelentkező. Gareth Bale fejbe lőtte a labdával Vincent Kompanyt. 

Pepe előtt ziccer adódott, Hart bravúrral védett. A portugál három méterről vágta kapusba a labdát. 

Toni Kroost váltja Isco. 

De Bruyne veszélyes szabadrúgását Navas védte.

Nem született gól, a 2011 tavasza óta játszott 11 elődöntős első mérkőzések közül ez mindössze a második gól nélküli. 

Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Karnyújtásnyira az orosz büntetőcsomag, Zelenszkij szerint ezért támadta Putyin a kis országot - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Karnyújtásnyira az orosz büntetőcsomag, Zelenszkij szerint ezért támadta Putyin a kis országot - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Az amerikai képviselőház tegnap egy procedurális szavazáson továbbengedte az orosz energiahordozók legnagyobb felvásárlóira szankciókat lehetővé tevő törvényjavaslatot, a végső szavazásra ma kerülhet sor. A tervezetet a szenátus már augusztusban elfogadta, így az Donald Trump aláírásával rögtön törvényi erőre is emelkedhet. Oroszország szándékosan indított drónokat Moldova ellen, amíg ő az országon át utazott - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CBS-nek adott tegnapi interjújában. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×