2024. június 21. 12:51 A szombat sem lesz feltétlen egy kellemes nap az autósoknak Megállíthatatlannak tűnik az üzemanyagok árainak menetelése, az elmúlt kilenc nap folyamán már öt alkalommal változtak a benzin- és gázolajárak.
2024. június 21. 12:39 Múzeumok éjszakája: így talán könnyebb lesz A BKK a közösségi közlekedést ajánlja.
2024. június 21. 12:27 Emelkedik a bűnözési ráta, nem Budapest a legveszélyesebb Átrendeződés volt a vármegyék sorrendjében annak tekintetében, hogy hol történik a legtöbb bűnelkövetés.
2024. június 21. 12:15 A szlovák egészségügyi kormánybiztos szerint nem is volt Covid-járvány Komoly nemzetközi problémát okozhat Szlovákiának, hogy június elején – a világon egyedüli államként – nem csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályaihoz. A Szlovákiát képviselő Peter Kotlár a pozsonyi parlament egészségügy bizottsági ülésén azt mondta, hogy ő csak az „emberi jogokat és az ország szuverenitását” védte azzal, hogy elutasította a dokumentum alkalmazását. Kotlár azt is megismételte, hogy Szlovákiában egyébként sem volt Covid-járvány.
2024. június 21. 12:06 Érthetetlen tragédia: bomba végzett a kisgyerekkel a horvátországi nyaraláson Az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával.
2024. június 21. 11:51 Borús gazdasági előrejelzés érkezett az euróövezetről Lassult a gazdasági aktivitás növekedése júniusban.
2024. június 21. 11:39 Harry Kane-nel jó, de még jobb lenne nélküle Lesújtó kritikákat kapott az angol válogatott a dánok elleni döntetlent után. Gareth Southgate válogatottja négy pontot szerzett az első két mérkőzésén, legrosszabb esetben harmadikként nyilván továbbjut majd még akkor is, ha esetleg a szlovénok elleni mérkőzését elrontja. A tervek, a remények ennél azonban lényegesen előbbre tekintenek. A játék az aggasztó.
2024. június 21. 11:28 Már a japán űrhivatal adatait is lopják Tavaly óta több kibertámadás érte a Japán Űrkutatási Hivatalt
2024. június 21. 11:14 Így állnak most az üzemanyagárak a szomszéd országokhoz képest A kormány folyamatosan nyomon követi és elemzi az üzemanyagárak alakulását.
2024. június 21. 11:02 Nem mindegy, hol mulat az ember – sörárak Reykjaviktól Kijevig Budapest a középmezőnybe került az átlagosan négy eurós sörárral.
2024. június 21. 10:50 Szöul bekérette az orosz nagykövetet Az orosz diplomata zsarolásnak tartja az eljárást.
2024. június 21. 10:37 Lövöldözés vetett véget az újabb észak-koreai határsértésnek Rövid időn belül ez már a második eset, hogy északi katonák megsértik a két Korea közti határvonalat, bár tény, hogy az első nem volt szándékos.
2024. június 21. 10:24 Rablótámadás: Roberto Baggiót a sürgősségi osztályra kellett szállítani az olaszok Eb-meccse után Olasz és spanyol újságírókkal beszélgetve derült ki, a La Gazzetta dello Sport, majd a Marca is tudósított róla: Roberto Baggiót, az 1994-es világbajnokság hősét, az egykori világklasszist az otthonához közeli, arzignanói kórház sürgősségi osztályára szállították a csütörtöki, gelsenkircheni mérkőzés után.
2024. június 21. 10:11 Kórházi adósságrendezés: a beszállítók szerint ez csak vízcseppnyi segítség Megjelent a jogszabály, újabb 41 milliárd forintot kapnak a kórházak adósságrendezésre. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint azonban még így is ugyanennyi adósságuk marad az intézményeknek, és havonta további 12-13 milliárd forinttal emelkedik.
2024. június 21. 09:59 Zsarolók vették célba Michael Schumacher családját Zsarolással csalt volna ki pénzt a 2013-ban síbalesetben megsérült autóversenyző-legenda, Michael Schumacher családjától két észak-rajna-vesztfáliai férfi. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte őket.
2024. június 21. 09:46 Több halálos áldozata van a török erdőtűznek Az erős szél miatt gyorsan terjed a tűz.
2024. június 21. 09:33 Párizs 2024: Kozák Danuta kimaradt a csapatból, és van egy további kérdőjel Nincs benne a párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu csapatban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta.
2024. június 21. 09:21 Egy deci vízből több ezer szúnyogot szabadíthatunk magunkra Az elmúlt hetek esős időjárása, illetve az elárasztott parti területekről visszahúzódó folyók ideális körülményeket biztosítottak a csípőszúnyogok szaporodásához – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2024. június 21. 09:09 Mbappé arcvédő maszkban játszhat, de csak egyszínűben A francia csatár tud játszani a hollandok elleni csoportmérkőzésen.
2024. június 21. 08:56 Így alakult a magyar átlagkereset áprilisban 2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
2024. június 21. 08:43 Kötelező lesz kitenni a Tízparancsolatot Louisiana iskoláiban Az intézkedés ellenzői kilátásba helyezték, hogy bíróságon kérdőjelezik meg annak alkotmányosságát.
2024. június 21. 08:30 Orbán Viktor: a brüsszeli bírságot azokkal kell megfizettetni, akik nyernek a háborún Berlinből adott interjút a közrádiónak Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ma Olaf Scholz német kancellárral tárgyal.
2024. június 21. 08:10 Sürgösségi alapon látja el Ukrajnát az USA fegyverekkel Az Egyesült Államok más országoknak odaígért légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának.
2024. június 21. 07:57 Az FBI segítségével kapcsolt le a rendőrség egy nemzetközi drogközvetítőt - videó A magyar férfi kontinenseken átívelő hálózata révén vett részt a dark weben jelentős mennyiségű kábítószer értékesítésében, összesen 16 országban.
2024. június 21. 07:44 Újabb koalíciós vita Németországban: sanyarú sors vár az emblematikus autópályákra Németországban szabad a száguldás az autópályákon, erre büszkék is a németek, de ez máér nem tart sokáig. Nem a sebességhatárt vezetik be, hanem a felújításra szánt összeget csökkentené a közlekedési miniszter, ami a szakma szerint sebességkorlátozást és kátyúkat hoz majd.
2024. június 21. 07:31 Felfüggesztik a hétvégi kamionstopot A hőségriasztás miatt döntött így az építési tárca.
2024. június 21. 07:18 Érmefeldobással döntöttek a jelöltek, Biden nyert Kisorsolták az első amerikai elnökjelölti televíziós vita lebonyolításának részleteit.
2024. június 21. 07:05 Drámai a helyzet a Rábán, a hordalék elviheti mérgesi hidat Látványosság lett a több száz köbméter fa, de egyben veszélyt is jelent a településre.
2024. június 21. 06:52 Durva, ami lesz, nem ma kellene napozni Extrém, illetve nagyon erős UV-B sugárzás várható pénteken az ország egész területén.
2024. június 21. 06:39 Már a spanyol Forma–1-es futamra is hangolnak - sport a tévében Az is találhat bőven kedvére valót a sportcsatornák pénteki élő közvetítései között, akit nem érdekel a foci.
2024. június 21. 06:26 Ha a Microsoft levelezőjét használja, nagy változásra készüljön Szükség lesz valamilyen extra hitelesítési módszert használni ősztől az Outlook levelező használatához.
2024. június 21. 06:13 Kétszer tízsávos monstrummá bővíthetnek egy német autópályát, házakat is bontanának Az A5-ös autópályát tervezik a németek rekordméretűre hizlalni Frankfurt közelében, felméréseik szerint hamarosan szükség is lesz rá.
2024. június 21. 06:00 Tálas Péter: Izrael háborúba kezdhet a Hezbollah ellen, de nem biztos, hogy megnyeri Újabb katonai akciót indíthat Izrael, miután hadserege közölte, jóváhagyta a műveleti terveket egy libanoni offenzívához. Korábban a külügyminiszter már jelezte: hamarosan döntés születhet a libanoni Hezbollah terrorszervezet elleni háborúról. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének egyetemi docensét kérdeztük.
2024. június 21. 05:48 Itt a nyár, sok üzlet nyitvatartása megváltozik – mutatjuk a részleteket Rengeteg magyarországi bolt nyitvatartása változik meg a nyár beköszöntével. Főleg a Balaton és egyéb frekventált üdülőhelyeken érdemes mindig megnézni, meddig is van nyitva egy-egy üzletlánc helyi egysége.
2024. június 21. 05:36 Országszerte már tizenöt helyen észlelték a "horrorkullancsot" A különösen veszélyes ízeltlábút 2009-ben, a Margitszigeten találták meg először, azóta már több vármegyéből is jelentették a jelenlétét.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust