2008. szeptember 8. 11:12 Leszúrta a feleségét, majd felakasztotta magát egy férfi Kamrájában felakasztva találtak meg egy Hajdú-Bihar megyei férfit a szomszédjai. A 63 éves ember leszúrta feleségét, majd magával is végzett.
2008. szeptember 8. 10:53 A fejlődés iránya: vonatokra vált az Air France Nagysebességű vonatok, a híres TGV-k indítását tervezi az Air Francelégitársaság azokra a célállomásokra, amelyek repülőgéppel három óránál rövidebb idő alatt elérhetők. A francia légitársaság utasait a tervek szerint már 2010 januárjától vonaton szállítanák Londonba, Amszterdamba vagy Strasbourgba.
2008. szeptember 8. 10:31 Britney Spears és Michael Phelps különös találkozása Az előrejelzéseknek megfelelően Britney Spears sikerét hozta az MTV Video Music Awards díjkiosztó. A közép-európai idő szerint hétfő hajnalban Hollywoodban tartott gálán a 26 esztendős énekesnő mindhárom jelöléséből díj lett: Piece of Me című zenés filmje lett az év videója és ez kapta a legjobb női előadónak, valamint a legjobb popvideóért járó elismerést is.
2008. szeptember 8. 10:13 Éhségsztrájk az egri kórházban Éhségsztrájkba kezdett az egri kórház négy dolgozója hétfő reggel műszakkezdéskor - közölte az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének intézményi vezetője.
2008. szeptember 8. 09:46 Az ellenzékkel egyeztetne Fodor a szakértői kormányról A szakértői kormány felállításáról egyeztetne az SZDSZ elnöke az ellenzéki pártok vezetőivel. Fodor Gábor erről levelet küldött az MDF, a Fidesz és a KDNP elnökének.
2008. szeptember 8. 09:44 Jól szerepelnek úszóink a paralimpián A hat magyar úszó közül 5 jutott be a döntőbe a pekingi paralimpián. Vereckei Zsolt 50 méter háton a harmadik, Kovács Ervin ugyanebben a számban és kategóriában a negyedik legjobb eredménnyel lépett tovább.
2008. szeptember 8. 09:40 Mindenkit meglepett a pártelnök lemondása Váratlanul bejelentette lemondását a berlini kormányban résztvevő Szociáldemokrata Párt eddigi elnöke. Tisztségét ügyvivőként a külügyminiszter tölti be, akit a párt vezetősége egyben felkért arra is, hogy a jövő évi parlamenti választáson legyen a szociáldemokraták kancellár-jelöltje.
2008. szeptember 8. 09:31 Nincs elegendő pénz űreszközök fejlesztésére Borúlátó az amerikai Hold-program jövőjét illetően az amerikai űrkutatási hivatal vezetője. Michael Griffith attól tart, hogy a jelenlegi űrsiklók működtetése elvonja a pénzt az új űreszközök fejlesztésétől és ezzel veszélybe kerül az Egyesült Államok terve, hogy 2020-ban ismét embert küld a Holdra.
2008. szeptember 8. 09:25 Teljes az útzár az M5-ösön és az M1-esen is Teljes az útzár az M5-ös autópálya Budapestről kivezető szakaszán Szeged felé, mert árokba borult egy kamion hétfő reggel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2008. szeptember 8. 09:03 Az Egyesült Államok nem nyújt segélyt Kubának Elutasította a hurrikán sújtotta Kuba segélykérelmét az amerikai külügyminiszter.
2008. szeptember 8. 08:59 Egy főzőshow miatt mondhat le a miniszterelnök Thaiföldön lemondásra kényszerülhet a miniszterelnök egy televíziós főzőshow miatt.
2008. szeptember 8. 08:16 Kim Dzsong Il öt éve halott? Nem romlott az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il szívének állapota - jelentették a múlt héten dél-koreai hivatalos források, egy japán professzor azonban azt állítja: Kim már 2003-ban meghalt.
2008. szeptember 8. 08:02 Lopják a menetrendeket a budapestiek Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - közölte el a közlekedési vállalat szóvivője.
2008. szeptember 8. 08:00 Bond-módszer: a letörölt ujjlenyomat is látható Új módszert dolgozott ki az ujjlenyomatok azonosítására egy brit fizikus. Az eljárással akkor is azonosítható egy töltényhüvelyen hagyott ujjlenyomat, ha azt az érintés után letörölték.
2008. szeptember 8. 07:45 Bocsánatot kért a zaklató miniszter Elnézést kért Ivan Lewis brit egészségügyi miniszter attól a 25 éves nőtől, akinek hosszú időn át zaklató üzeneteket küldött.
2008. szeptember 8. 07:30 Láthatatlan anyagok is felelősek az elhízásért A kémiai anyagok által okozott szennyezés is felelőssé tehető a gyermekek elhízásáért - állapítja meg egy tanulmány. A barcelonai orvosi kutatóintézet tudósai megállapították, hogy amennyiben a magzat még a méhben ki van téve egy gyakori kémiai anyagnak, nagyobb az esélye, hogy gyerekkorában túlsúlyos lesz.
2008. szeptember 8. 07:28 Az emberek a gyomrukkal szavaznak Az emberek a gyomrukkal szavaznak, az amerikaiakat az elnökválasztás kapcsán leginkább a munkanélküliség és a hitelválság problémái érdeklik - véli Magyarics Tamás Amerika-szakértő, aki szerint a republikánus alelnökjelölt, Sarah Palin hoz többet a konyhára elnökjelöltjének.
2008. szeptember 8. 07:15 A brit kalandor jutott a legközelebb az Északi-sarkhoz Mindenki másnál jobban meg tudta közelíteni kajakkal az Északi-sarkot egy brit környezetvédő a sarki jégsapka olvadása következtében, amire éppen különleges vállalkozásával akarta felhívni a figyelmet.
2008. szeptember 8. 07:13 Itt a hidegfront, de keddtől melegebb lesz Hajnalban megérkezett az a hidegfront, amely véget vetett a hétvégi hőségnek. A front estére átvonul az ország felett, így a következő napokban napos, a hétfőinél pár fokkal melegebb időre lehet számítani.
2008. szeptember 8. 06:58 Mi van a 300 milliós tanulmánycsomagban? Pécsi Városi Bíróság pénteki döntése értelmében közérdekű adatnak minősül az Európa Kulturális Fővárosa program megvalósíthatóságáról szóló háromszázmilliós tanulmánycsomag.
2008. szeptember 8. 06:41 Serena mindent vitt Az amerikai Serena Williams nyerte a női egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen, miután két játszmában legyőzte a szerb Jelena Jankovicot. A férfiaknál kiesett a világelső Rafael Nadal az elődöntőben, így a fináléban Federer-Murray mérkőzés lesz.
2008. szeptember 8. 06:30 Az Ike hurrikán elérte Kubát Elérte Kubát az Ike hurrikán, helyi idő szerint vasárnap este; a nemrég egy másik hurrikán pusztítását átélt karib-tengeri szigetország maximális riadókészültségben várta az újabb fenyegető szélvihart.
2008. szeptember 8. 06:11 Kötelező továbbképzés az adószakértőknek Kötelező, rendszeres továbbképzésre utasította az adótanácsadókat és adószakértőket a Pénzügyminisztérium.
2008. szeptember 8. 06:00 Elpusztult a világ legidősebb gorillája A világ legidősebb, fogságban tartott gorillája 55 évesen pusztult el a dallasi állatkertben, amely több mint fél évszázadon át az otthona volt.
2008. szeptember 8. 05:45 Kevesebb hússal a globális felmelegedés ellen Az embereknek meg kellene fontolni, hogy kevesebb húst fogyasszanak, ugyanis ezáltal csökkenteni lehetne az üvegházhatású gázok kibocsátását, és lehetne tenni a globális felmelegedés ellen - vélekedett Rajendra Pachauri, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottságának (IPCC) elnöke, aki felhívását egy hétfői beszédében is megismétli.
2008. szeptember 8. 05:31 Eltűnnek a Pireneusok gleccserei Már csak 21 gleccser maradt a Pireneusokban, és ezek is mind eltűnnek még 2050 előtt az éghajlat felmelegedése következtében a legújabb kutatások szerint.
2008. szeptember 7. 21:30 Három grammos a világ legkisebb, kamerával is felszerelt repülőgépe A világ legkisebb, kamerával is felszerelt repülőgépe mindössze 3,07 grammot nyom.
2008. szeptember 7. 21:00 Kétszer biztosan visszatér Pókember Még két Pókember-filmet vállal címszereplőként Tobey Maguire.
2008. szeptember 7. 20:19 Egy gól döntött a Fradi meccsén A Ferencváros 1-0-ra nyert a vendég Jászberény ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.
2008. szeptember 7. 20:08 Kikapott a Győr Kecskeméten A Győr 1-0-ra kikapott a Kecskemét otthonában a labdarúgó NB I vasárnapra halasztott mérkőzésén.
2008. szeptember 7. 20:06 Több mint 30 ezren hűsöltek a fővárosi strandokon Több mint 30 ezren voltak a kilenc nyitva tartó fővárosi fürdőben és strandon - közölte Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezető-helyettese.
2008. szeptember 7. 19:56 Az izraeli kormányfő vád alá helyezését javasolta a rendőrség Ehud Omert izraeli miniszterelnök vád alá helyezését javasolta a rendőrség - jelentette vasárnap az izraeli média.
2008. szeptember 7. 19:50 Még gombócból is sok: súlyos vereséget szenvedett a szerbektől a Várhidi-csapat Súlyos, 8-0-s vereséget szenvedett utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, Belgrádban az U21-es magyar labdarúgó-válogatott.
2008. szeptember 7. 19:42 Az amerikai kormány átveszi a Fannie és a Freddie irányítását Az amerikai kormány átveszi a Fannie Mae és a Freddie Mac, a két legnagyobb jelzálog-hitelező irányítását - közölte vasárnap Henry Paulson pénzügyminiszter.
2008. szeptember 7. 19:30 A kormányfő "választási katasztrófa" felé tart, az ellenzék készen áll A brit Konzervatív Párt készen áll az előrehozott választásokra, ha a kormányzó Munkáspárt úgy dönt, hogy megszabadul Gordon Brown miniszterelnöktől - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezére. Közben Tony Blair volt kormányfő is azt mondta: utódjának meg kellene fontolnia, hogy távozzon, ha nem akar megsemmisítő vereséget szenvedni.