2010. június 25. 20:27 Elkelt a világ legnagyobb aranypénze Elkelt a világ legnagyobb aranypénze, az egymázsás, 53 centiméter átmérőjű érméért 3,27 millió eurót (928 millió forintot) fizettek.
2010. június 25. 20:25 Tüdőt alkotnak - laboratóriumban Amerikai tudósok az új emberi tüdő növesztése irányában tett fontos előrelépésről számoltak be: laboratóriumban tenyésztett sejteket ültettek patkányok tüdejébe, egy másik kutatásban pedig mikrocsip segítségével az emberi tüdőt utánozták.
2010. június 25. 20:13 A vezérkari főnök nemzeti érdeknek nevezte a NATO-radarállomás felépítését A NATO bízik abban, hogy Magyarország megtalálja a módját a vitatott radarállomás elhelyezésének. Ezt a NATO Katonai Bizottságának elnöke mondta Budapesten, miután tárgyalt Benkő Tibor vezérkari főnökkel.
2010. június 25. 20:05 Leminősíthetik Romániát az alkotmánybírósági döntés után Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint Románia adóskockázati besorolásainak visszaminősítésére vezethet a román alkotmánybíróság pénteki végzése, amely részlegesen alkotmányellenesnek mondta ki a román parlament által elfogadott takarékossági csomagtervet. Citybeli szakértők ugyanakkor továbbra sem látják veszve az államháztartási kiigazítási programot, mondván: más eszközökkel elérhető a hiánycél teljesítése.
2010. június 25. 20:00 Top 10-es bűnözőt fogtak el a fővárosban Top 10-es bűnözőt fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) célkörözési alosztályának és akcióosztályának munkatársai a fővárosban - közölte pénteken a police.hu.
2010. június 25. 19:56 Európában nem lesz kötelező engedélyezni az egyneműek házasságát Az európai országok nem kötelesek engedélyezni az egyneműek házasságát - döntött pénteken az Emberi Jogok Európai Bírósága. A melegek jogait védő csoportok mégis részleges győzelemként értékelték a döntést, mert a bíróság elismerte: egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az egyneműek kapcsolatát törvényileg kell elismerni.
2010. június 25. 19:44 Tűzszünet van, béke nincs a két Korea között Hatvan éve robbant ki a koreai félszigetet mai napig megosztó háború. Mindkét Koreában megemlékezéseket tartottak, de teljesen ellentétes szemszögből tekintenek az eseményekre és a háború kiváltó okaira. A két szomszédos állam még mindig nem kötött békét, és az elmúlt hónapokban ismét megnövekedett a feszültség köztük.
2010. június 25. 19:22 Védje a Földet - feküdjön le korábban! Egy órával korábban küldené ágyba a japánokat a szigetország kormánya, amely az intézkedéstől azt várná, hogy csökken a háztartások éghajlatra káros szén-dioxid-kibocsátása.
2010. június 25. 19:10 Martonyi János: a médiacsomag célja a média felügyeletének depolitizálása Alapvető félreértés van a tervezett magyar médiacsomag célját illetően, amely a média felügyeletének depolitizálása - mondta a washingtoni munkalátogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter pénteken.
2010. június 25. 19:05 Súlyos baleset az M0-on: négy autó ütközött Egy ember súlyosan megsérült, amikor négy jármű ütközött az M0 autóúton, a nagytarcsai lehajtónál pénteken - közölte a rendőrség.
2010. június 25. 19:00 Visszasírják az NDK-t Kereken 20 évvel a német újraegyesítés után a keletnémetek egynegyede visszasírja az egykori NDK-t - tűnt ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.
2010. június 25. 18:31 Súlyos eltiltás két debreceni focistának Jelentési kötelezettség elmulasztása miatt Mészáros Norbert másfél, Vukasin Polekszics pedig két éves eltiltást kapott az UEFA-tól - olvasható a DVSC oldalán.
2010. június 25. 18:15 Orbán Viktor ősszel találkozhat Obamával Õsszel találkozhat egymással Barack Obama amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök - mondta az InfoRádiónak a Washingtonban tartózkodó külügyminiszter. Martonyi János elmondta, amerikai kollégája örömmel fogadta az új kormány célkitűzéseit, és Magyarország NATO szerepvállalásával is elégedett.
2010. június 25. 18:07 A Twitter helyettesíti a forró drótot Washington és Moszkva között? Egy hamburgerbárban mélyítette el személyes barátságát Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki az Egyesült Államokban tartózkodik hivatalos látogatáson. A két ország még tavaly határozta el, hogy a grúziai háborút követő vita ellenére "újraindítja" kapcsolatait. Moszkva azt reméli, az Egyesült Államok nem fogja akadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
2010. június 25. 17:45 Bluetooth 1000 évvel ezelőtt I.(Kékfogú) Harald X. századi dán uralkodó királyi palotáját találhatták meg az Arhusi Egyetem régészei. A király nagyon szerette állítólag az áfonyát, ezért kapta a Kékfogú (angolul Bluetooth) nevet.
2010. június 25. 17:39 Új vezetőség a Szerencsejáték Zrt. és a posta élén A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő MNV Zrt. új igazgatósága első ülésén új vezetőt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére.
2010. június 25. 17:37 Navracsics a jövő Magyarországáról: fiatal, innovatív, művelt, tájékozott, hozzáértő Navracsics Tibor szerint Magyarországot meg kell fiatalítani, az elmúlt években ugyanis "mintha beleöregedtünk volna a saját konfliktusainkba".
2010. június 25. 17:30 A román fejlemények a BUX-ot sem kímélték A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,17 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 20.843,79 ponton zárt pénteken.
2010. június 25. 17:19 Wimbledon: Szávayék bejutottak a legjobb 16 közé Szávay Ágnes - oldalán a német Julia Görgesszel - két játszmában nyert a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyének pénteki, 2. fordulójában.
2010. június 25. 17:14 Nyolcmillióan dolgoznak a fogyatékkal élőkre szakosodott szolgáltatói szektorban Nyolcmillió embernek adnak munkát Európában a fogyatékkal élőkre specializálódott szolgáltatók, az ágazat összbevétele eléri a 40 milliárd eurót - mondta Franz Wolfmayr, az érdekelt szolgáltatókat összefogó brüsszeli lobbiszervezet elnöke egy budapesti konferencián pénteken.
2010. június 25. 17:09 Súlyos baleset az M1-esen - helikopter szállította el a sérülteket Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személyautó ütközött pénteken az M1-es autópályán, a Sasfészek pihenő közelében - közölte Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
2010. június 25. 16:58 Orbán Viktor árvízkárosult gyerekeknek adja idén nyáron az őszödi kormányüdülőt Orbán Viktor döntése alapján az állami, kormányzati tisztviselők, tisztségviselők helyett ezen a nyáron mintegy 1500 magyar és lengyel árvízkárosult gyerek nyaralhat a balatonőszödi kormányüdülőben augusztus végéig - jelentette be Révész Máriusz (Fidesz) országgyűlési képviselő az első turnus érkezésének időpontjában tartott sajtótájékoztatón pénteken Balatonőszödön.
2010. június 25. 16:52 BUX: mínusz 2,28 százalék záráskor A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,17 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 20.843,79 ponton zárt pénteken.
2010. június 25. 16:48 Megpofozott egy újságírót a francia elnök biztonsági szolgálata Megpofozta a France3 francia közszolgálati televízió újságíróját a francia elnök biztonsági szolgálatának egyik tagja - közölte pénteken a csatorna.
2010. június 25. 16:43 A Jobbik kasszája üres A Jobbik várhatóan két héten belül dönt főpolgármester-jelöltjének személyéről. A párt az őszi önkormányzati választásra budapestieknek szóló programmal is készül - mondta Mirkóczki Ádám szóvivő pénteken az MTI-nek. Novák Előd alelnök közlése szerint a pártkassza üres, a kampány költségvetéséről később határoznak. Szabó Gábor pártigazgató lehet a kampányfőnök.
2010. június 25. 16:35 Leváltották a HM kezelésében lévő hét gazdasági társaság vezetőit Hende Csaba miniszter pénteki hatállyal leváltotta a Honvédelmi Minisztérium (HM) kezelésében lévő gazdasági társaságok vezetőit és új vezetőket nevezett ki - közölte a tárca az MTI-vel.
2010. június 25. 16:23 Újra árad a Tisza Szegednél A Maroson levonuló árhullám miatt újra emelkedni kezdett a Tisza vízszintje Szegednél, ahol a vízállás péntek délután meghaladta a 820 centimétert - tájékoztatott az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője.
2010. június 25. 16:14 Megdöbbentő fotók a minden rekordot megdöntő meccsről A világ leghosszabb teniszmeccsének nyertese, az amerikai John Isner csupán 74 percet bírt a holland Thiemo de Bakker ellen és három sima játszmában kikapott a wimbledoni bajnokság pénteki játéknapján. A keddtől csütörtökig tartott, 11 óra 5 perces drámai rekordcsatát megnyert Isner azon a meccsen 112 ászt ütött, most egyet sem. Minden idők leghosszabb teniszmeccsén az amerikai John Isner 70:68-ra (!) nyerte a döntő játszmát a francia Nicolas Mahut ellen csütörtökön.
2010. június 25. 15:56 Halálos borulás a 6-os úton - képekkel Életét vesztette annak a teherautónak a sofőrje, aki a járművel Budapest XI. kerületében a 6-os út bevezető szakaszán a vízelvezető árokba borult péntek kora délután.
2010. június 25. 15:40 Július végéig elnapolták a leányfalui gázoló kiadatási tárgyalását Július végéig elnapolta a dublini felsőbíróság Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének a kiadatási tárgyalását.
2010. június 25. 15:35 Szombaton dönt a Fidesz budapesti választmánya a párt főpolgármester-jelöltjéről Szombati ülésén dönt a Fidesz budapesti választmánya arról, hogy kit javasol a párt főpolgármester-jelöltjének, illetve arról, hogy kik szerepeljenek a fővárosi közgyűlési listáján - tudta meg pénteken az MTI.
2010. június 25. 15:25 Magyarország könnyebben juthat hozzá az uniós támogatásokhoz Brüsszelben újabb intézkedéseket fogadott el az Európai Bizottság, hogy a tagországok és régiók könnyebben juthassanak hozzá az uniós támogatásokhoz.
2010. június 25. 15:15 Hatala József kerül az Országos Rendőr-főkapitányság élére? A jövő héten állománygyűlésen mutatják be az új országos rendőrfőkapitányt - közölték a Belügyminisztériumban. Bencze József leváltását hivatalosan még nem jelentették be.
2010. június 25. 15:14 Arn búcsúzott Wimbledonban Arn Gréta két szettben kikapott pénteken a 11. helyen kiemelt francia Marion Bartolitól, így nem jutott be a legjobb 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon.
2010. június 25. 15:09 A halálos gázolás nem azért történt, mert ittas volt a mozdonyvezető Ittas volt annak a gyorsvonatnak a mozdonyvezetője, amely halálra gázolt egy 30 éves hajléktalan férfit szerdán a veszprémi vasútállomáson; ezt a baleset utáni orvosszakértői vizsgálat állapította meg - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-t.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót