Infostart.hu
eur:
384.7
usd:
333.87
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Nyitókép: Twitter/Jiří Svoboda

Emberi mulasztás okozhatta a csehországi vonatszerencsétlenséget

Szerdán reggel újraindult a vasúti forgalom Csehországban a Karlovy Vary régióban található Pernink település közelében, ahol hétfő délután frontálisan ütközött egymással két vonat. A balesetben ketten életüket vesztették és többen megsérültek. Kiderült, a cseh fürdővárosba tartó vonat nem várakozott kellő ideig az állomáson, így kerülhetett sor az ütközésre.

Az egyik személyvonat néhány nyugat-csehországi település között közlekedett, míg a másik Karlovy Varyt és a németországi Johanngeorgenstadt nevű kisvárost kötötte össze. A kedd délután történt vonatbalesetnek a két halálos áldozat mellett 24 sebesültje is van. A baleset súlyos sérültjeit a plzeňi egyetemi kórházba szállították, állapotuk stabil. A könnyebb sérülteket a Karlovy Vary-i kórházban látták el, őket a kezelés után szerda reggel hazaengedték. Az egyik áldozat német állampolgár volt.

A rendőrség általános veszélyeztetés gyanújával indított eljárást az ügyben és

az egyik mozdonyvezetőt előzetes letartóztatásba helyezte.

Ő vezette azt a szerelvényt, amely Karlovy Varyba tartott. A Vasúti Felügyelet visszahallgatta a mozdonyvezető és a diszpécser közötti kommunikációt, és megállapította, hogy a Karlovy Varyba tartó vonatnak a perninki állomáson kellett volna várakozni, míg beérkezik a szemből érkező másik vonat. Az érintett szakaszon 50 km/h a megengedett maximális sebesség, és csak egy sínpályán közlekednek a vonatok, tehát az egyiknek mindig be kell várnia valamelyik állomáson a szembejövőt, hogy elkerüljék az ütközést. Arra azonban a vizsgálat még nem derített fényt, hogy a mozdonyvezető miért indult el korábban, mint azt megtehette volna. A rendőrség egyelőre nem tudta őt kihallgatni.

Martin Drápal, a Vasúti Felügyelet szóvivője szerint az első jelek egyértelműen arra utalnak, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet, de a pontos ok kiderítésére több időre van szükség. A vonalon, ahol a tragikus baleset történt,

semmifélé biztonsági berendezés nincs, amely figyelmeztetné a mozdonyvezetőt, hogy biztonságosan elindulhat-e vagy sem.

Egyedül a vasúti irányító szavában bízhat, azaz minden a kettejük kommunikációján múlik.

A mentési munkálatokat megnehezítette, hogy a baleset nehezen megközelíthető, erdős helyen történt. Az érintett szakaszon több mint 14 órán keresztül szünetelt a vasúti forgalom, melyet ma hajnalban sikerült ismét újraindítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Védelmi Tanács: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „terrortámadást készítettek elő a Török Áramlat vezetékkel szemben”. A Védelmi Tanács vasárnapi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte, hogy a Török Áramlat magyarországi szakaszát katonai védelem alá kell helyezni a szerb határtól a szlovák határig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Az energiapiaci sokk még sokáig velünk maradhat Európában, de a 2022-es válság közelébe sem jutunk el

Az energiapiaci sokk még sokáig velünk maradhat Európában, de a 2022-es válság közelébe sem jutunk el

Európa egy olyan energiasokk szélére sodródott, amely könnyen tovább élhet a közel-keleti fegyveres konfliktus lecsengése után is: a megsérült olaj- és gáz-infrastruktúra hónapokra visszafoghatja a kínálatot, miközben az árak máris meredeken ugrottak. Dan Jørgensen, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint egyetlen hónap alatt 60–70 százalékkal drágult az olaj és a gáz, ami 14 milliárd euróval terhelte az EU fosszilis importszámláját, és ezzel nem átmeneti kilengést, hanem elhúzódó költségterhet vetít előre. A 2022-es inflációs robbanás egyelőre úgy tűnik, nem ismétlődik meg, de a költségoldali nyomás már megérkezett a vállalatokhoz, és az euróövezeten belül egyre látványosabban széttart, hol mennyire fáj a drágulás. Brüsszel ezért óvatosabb válságkezelésre készül: szűkebbre szabott, célzottabb segítséggel és olyan szerkezeti lépésekkel, amelyek nem az árakat fojtják le drágán, hanem a fosszilis kitettséget faragják kisebbre. Az agyon szidott zöldfordulat már most sokat segít a kontinensen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×